Trabant –Audi A6-os párharcból a Trabi került ki győztesként
A Trabant-Audi A6-os párharcból a hajdani NDK-s konstrukció került ki győztesen kedden este a Hungaroringen amatőrök számára rendezett gyorsasági versenyen, ahol 200 méteres távon dőlt el az elsőbbség, s a Trabant utasa, Csillag István, a közlekedési tárca vezetője volt.
Nagy Kristóf, az 1991-es évjáratú 1, 3-as győztes autó tulajdonosa elmondta: a kocsi motorját maga „javította fel”, s ezáltal tíz másodperc alatt 120 kilométeres felgyorsulásra képes. Óránként akár 190-es kilométeres végsebességgel száguldhat, a gyors megálláshoz pedig 58 méteres féktávolságra van szüksége.
A speciális Trabant háromszor gyorsabb egy átlagos társánál, fogyasztása viszont a 16 liter üzemanyagot is eléri. A tulajdonos már több versenyt nyert kocsijával, az ország leggyorsabb Trabantját tudhatja magáénak.
Csillag István a száguldó Trabant utasa a vetélkedő után úgy nyilatkozott, hogy az izgalmas verseny gyerekkorát idézte, s megérezte, hogy egy jó kocsinak csak egyetlen ellenfele lehet – az idő. Ugyanakkor dicsérte a keddenként megismétlődő gyorsasági versenyt, ami fegyelemre tanít, s biztonságos körülmények között teszi lehetővé a kocsik, motorok vetélkedését.