Szétmállóban – életveszélyes állapotban a Mátyás-templom

Magyarország és Budapest egyik jelképe, a Mátyás-templom. Kevesen tudják azonban, hogy az épület sok száz éves története során mindössze négy évet volt egyházi tulajdonban – éppen az utolsó négy esztendőben, 1999 óta –, a többi évszázadot nem éppen gondos állami felügyelet alatt töltötte a műemlék.

A Mátyás-templom ugyanis sokszor állami igényeket szolgált, így például volt koronázási templom, de ma is többféle turisztikai és kulturális szerepet tölt be, a hitéleti funkciói mellett – magyarázta a National Geographic Online-nak Mátéffy Balázs, a Mátyás-templom múzeumának igazgatója. Ugyanakkor ezeket a funkciókat mára képtelen ellátni a templom – tette hozzá -, hiszen az évente ideérkező 7-800 ezer turista az utóbbi napoktól kezdve már csak előtetők alatt közelítheti meg az épületet. A lehulló, illetve meglazult díszek, kőfaragványok ugyanis immár közvetlen életveszélyt jelentenek rájuk.

A tetőről aláhulló Zsolnay-majolikák, a dísztornyokról leeső faragványok miatt alapos felújításra lenne szükség – magyarázta Mátéffy Balázs. A fiatornyokról és a homlokzatról alpinisták szerelik le a meglazult darabokat, folyamatosan ellenőrzik szakértők az épület állagát, daruskocsik segítségével pásztázva a szerkezeti elemeket. Ez az állapot azonban nem sokáig tartható a múzeumigazgató szerint. A bezárásokat a tető folyamatos javításával próbálják elkerülni, erre szolgál a belépőíj, amelyet a turistáktól kérnek. Ugyanakkor a templom önerőből képtelen kigazdálkodni az elmúlt évtizedek során elhibázott vagy elmulasztott felújítási munkák okozta károkat.

A templom története

A Mátyás-templomot Schulek Frigyes a XIX. század végén a dél-német gótika stílusában alakította és építette át. A középkorban magában álló, de a török hódítás után zárt épületsorba illeszkedő épületet kibontotta a szomszédos házak közül, és így ismét önállóan díszíthette a Szentháromság teret. Schulek megépítette a Halászbástyát is, így olyan műemléki együttes jött létre, amelyet a XX. században is megpróbáltak megőrizni. Még Teleki Pál miniszterelnök hatására a negyvenes években megkezdődött a könnyen szétmálló mészkövek cseréje, de a világháború ezt a folyamatot megakasztotta. A kőcsere lényege az volt, hogy keményebb mészköveket építettek be a falba (ezek ma is láthatók, sokkal fehérebbek a régebbi építőanyagoknál). Ez a csere a szocialista rendszer idején is folytatódott, de valamilyen oknál fogva senki sem gondolt arra, hogy ha félig végzik el a munkát az, nagyon komoly károkat okozhat.

A keményebb kő ugyanis nem ereszti át (annyira) a vizet, és a régebbi építőanyagok és az újak találkozásánál így az ódon, puha kövek sokkal gyorsabb ütemben indulnak mállásnak, minthogy ők szívják magukba a felesleges vizet is. A szétmálló régi kövek pusztulása tehát a régi és az új találkozásánál a legkritikusabb, és az egész épület tartószerkezeteit is lerontják. Különösen a harangtoronynál okoz gondot ez a jelenség.

A világháború utáni felújítások további tévedése az volt, hogy a mészkőfaragványokba, amelyek a homlokzatot és a tornyokat díszítik, a korábbi réz és bronz tartóeszközök helyett vasat szereltek. A vas azonban – mint közismert – rozsdásodik. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, azonban a korrodálódó vas kitágul, és szétrepeszti azt a mészkövet, amely körülveszi. Ezért kell egymás után leszerelni a faragványokat a templomról, nehogy maguktól hulljanak alá. Ezekből a darabokból „kiállítást” is rendeztek a belépő csarnokban, pontosabban a keleti oldal egyik mellékoltáránál, az altemplomba vezető lejárat mellett.

A szétmálló, repedező kövek nemcsak a tetőn okoznak gondot. A rózsaablak fölötti, a nyugati homlokzat timpanonját alkotó vékony mészkőoszlopok egyikét szintén szétfeszíti a rozsdás vas, ezért sínbe kellett rakni.

A beázások miatt a keleti oldal másik mellékoltárán a freskók is lepattogzanak. A sok beázás azonban nem is olyan veszélyes, mint a kiszáradt falak: ezekre ugyanis „kiül” a salétrom, és végképp tönkreteszi a falfestményeket – magyarázta Mátéffy.

Tervek az átépítésre és a felújításra

A plébánia már 1998-ban észlelte a problémák egy részét. Akkor még csak a beázásokkal foglalkoztak, azóta viszont egyre több hiányosságra, hibára derült fény. Bevezették ugyan a belépődíjat, de ez nem fedezi a felújítás és a szükséges átépítés költségeit. Később rácsokat helyeztek el, amelyek megakadályozták a templom oldalfalainak a megközelítését, nehogy a turistákra essenek a kődarabok. Azóta viszont már az életvédelmi tetőket is fel kellett szerelni a bejáratokhoz. Az utóbbi időben egyébként már hatalmas faldarabok is leváltak az épületről, amelyek nem a díszítmények, hanem a tartóelemek részét képezték.

Az átépítésre már csak azért is szükség lenne, mert az itt rendezett koncertekhez raktárak kellenek, a turisták templomba való belépését pedig meg kellene változtatni. A Mária-kapu ugyanis az épület egyik legértékesebb, a középkori maradványokat legjobban őrző része, ám az itt létesített jegypénztár miatt nincs lehetőség a bemutatására. Éppen ezért egy rámpát szeretnének építeni a templom déli oldalán a plébánia szakértői, hogy a föld alá vezessék előbb a turistákat, akik alulról közelíthetnék meg a Mátyás-templom belsejét. Szeretnék a harangtorony páratlan kilátást biztosító pontját is hozzáférhetővé tenni, ám ehhez a kétirányú haladást is ki kell alakítani a toronyban. A belső átépítésekre a telefonvonalak, a világítás és a fűtés korszerűsítése miatt is szükség lenne – magyarázta Mátéffy.

A múzeumigazgató elmondta, hogy kérésük – úgy tűnik -, végre meghallgatást nyert. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megadta az elvi engedélyt az átalakításhoz, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is bejelentette, hogy elindítja a Mátyás-templom rekonstrukciós programját. A tárca sajtóirodája korábban azt is közölte, hogy a tárca elkészítteti az épület rekonstrukciós tervét, és – a szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatása után – 2004 második felében elindulhat a rekonstrukció kivitelezése. A beruházás mintegy 4 évet vesz majd igénybe, becsült összköltsége 4-5 milliárd forint.