Uránizotóp bőrőndből – korrupció orosz módra
Uránt tartalmazó anyag eladásának kísérlete közben tartóztatták le az orosz atomflotta egy javító-karbantartó üzemének igazgatóhelyettesét az északi Murmanszkban - közölte a grani.ru internetes lap csütürtökön.
Az 50 éves Alekszandr Tyuljakovot – az Atomflot nevű állami vállalat második emberét – akkor kapták el a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei, amikor egy 235-ös uránizotópot tartalmazó bőröndöt akart értékesíteni. A vevők valójában a titkosszolgálat emberei voltak, akik azután léptek érintkezésbe a férfival, hogy megtudták, lehetőséget keres radioaktív anyag eladására.
A bőröndben lévő anyag bőven elegendő lett volna egy úgynevezett piszkos atombomba előállításához – állapították meg szakértők. A videokamerával rögzített szeptemberi akció után Tyuljakov murmanszki lakásában egy másik, U-238-as izotópot tartalmazó bőröndöt is találtak.
A nyomozók azt egyelőre nem tudják, hogy a radioaktív anyagok honnan származnak, vállalatától, az Atomflottól vagy pedig más atomipari partnerektől. Alekszandr Szinyajev, az Atomflot igazgatója mindenesetre cáfolta, hogy cégének, korábbi megjelöléssel a 92-es bázisnak – amely az első orosz atomjégtörőt, a Lenint is kiszolgálta – bármi köze lenne egy ilyen ügylethez.
A Harmonikus fejlődés nevű helyi ökológiai alap igazgatója elmondta: a murmanszki sajtó korábban arról cikkezett, hogy a szokatlan jómódban élő Tyuljakov 50 ezer dollárért kínált eladásra nukleáris üzemanyagrudakat, ezt azonban nem tudták bebizonyítani.