Orosz rulett élő adásban
Túlélte az orosz rulettet az a brit illuzionista, akinek mutatványát vasárnap este "élőben" közvetítette az egyik brit kereskedelmi televízió, jóllehet a rendőrség előzőleg éles hangú nyilatkozatban próbálta elejét venni a mûsor sugárzásának.
Derren Brown, aki hazájában agykontroll-gyakorlatairól ismert, a drákói brit fegyvertartási törvények miatt egy végig titokban tartott külföldi helyszínen játszotta végig az állítólag éles lövedékkel végrehajtott, jelentős „pszichológiai” hókuszpókusszal körített kísérletet, amelyet a Channel 4 tévé közvetített. A mûsort élő közvetítésként harangozták be, és a képernyőn a végkifejlet idején valóban látható volt a „Live” jelzés.
Nagy volt a tolongás a fegyvertöltői feladatért
Derren Brown egy hatlövetû Smith and Wesson forgópisztolyt használt a mutatványhoz; a fegyverbe egy önkéntes jelentkező töltötte be a lövedéket. Az érdeklődésre jellemző, hogy 12 ezren jelentkeztek önkéntes fegyvertöltőnek. A száz behívott közül Brown különféle lélektani gyakorlatokkal választotta ki azt, akinek gondolathullámait úgymond a legjobban érzékelni tudta.
A kiválasztott fegyvertöltőnek a hat megszámozott lőkamra egyikébe kellett behelyeznie a töltényt. A forgótárat ezután egy erre a célra kialakított fémmaszkkal lefedték, hogy ne látszódjék, melyik kamrában van a golyó.
A hármas lőkamra üres…
Brown a hármas számú lőkamrával kezdte a mutatványt, mondván: úgy érzi, hogy az biztonságos. Az illuzionista a fejéhez tartotta a pisztolyt, meghúzta a ravaszt – és a fegyver üresen kattant. Ugyanez történt a ravasz következő meghúzása után is, vagyis a négyes lőkamra is üres volt.
Az agykontroll-mutatványos ezután ismét a halántékához tartotta a pisztolyt, majd hirtelen mozdulattal mégis inkább a helyiségben felhalmozott homokzsákok felé fordította és úgy sütötte el – de revolver ekkor sem lőtt, tehát az ötös kamrában sem volt golyó.
Ezután rövid, ám annál „drámaibb” összpontosítás következett, majd Brown ismét a halántékánál húzta meg a ravaszt – és megint semmi nem történt, jelezve, hogy a hatos lőkamra is üres volt. A következő lövést Brown megint a homokzsákok felé irányította – és ekkor elsült a Smith and Wesson, vagyis a lövedék az egyes számmal jelölt kamrában volt.
Felelősséggel sugározni?
Az angol-walesi rendőrfelügyelői szövetség alelnöke, Rick Naylor még a vasárnap esti sugárzás előtt megdöbbentőnek nevezte a mûsort, és azzal az érvvel próbálta a tévéállomást eltéríteni a közvetítési szándéktól, hogy Derren Brownnak bizonyosan lesznek utánzói a nézők között. Naylor szerint a legaggasztóbb az a lehetőség, hogy esetleg gyerekek fognak megpróbálkozni Brown mutatványával.
A Channel 4 közleménye szerint viszont a mûsort „felelősséggel” sugározták; ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a közvetítést megszakító gyakori reklámok végén felszólították a nézőket: a látottakat ne utánozzák.