Továbbra sem emberi lényként bánnak az afgán nőkkel
A nemzetközi közösség nem teljesítette azt az ígéretét, hogy szabadságot és egyenjogúságot teremt Afganisztánban a nőknek, akiket változatlanul brutális elnyomás és megkülönböztetés sújt - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott jelentésében.
Az afganisztáni fegyveres beavatkozás második évfordulójára időzített összefoglalóban a világ legnagyobb emberi jogi szervezete így fogalmaz: a nőkkel szembeni erőszak és diszkrimináció két év elteltével is széleskörű, annak ellenére, hogy George Bush amerikai elnök annak idején az afganisztáni háború egyik céljaként a nők felszabadítását jelölte meg.
Továbbra is általánosan elterjedt a családon belüli brutális erőszak, a gyermeklányokra kényszerített házasság – gyakran 6-8 éves kislányokat kényszerítenek hozzá idős, vagyonosabb férfiakhoz, anyagi haszon reményében -, valamint a fegyveres bandák által elkövetett nemi erőszak.
Ez utóbbiról a jelentés egyik készítője hétfőn a londoni rádiónak azt mondta: ha a tálib rezsim idején egy nőnek a lepel alól véletlenül előbukkant testének csak egy kis része, megkorbácsolták; ma ehhez képest annyi a változás, hogy ugyanebben az esetben megerőszakolják.
Az Amnesty International jelentése szerint jóllehet elvben feloldották a nőkre korábban kirótt mozgási és ügyintézési korlátozásokat, és a törvény szerint bíróságon kérhetnek elégtételt, rendkívüli mértékű megkülönböztetéssel kénytelenek szembenézni azok is, akiknek ügye eljut az igazságszolgáltatás elé.
A jelenlegi afganisztáni jogi rendszer egyszerűen nem hajlandó vagy nem képes megvédeni a nőket az erőszaktól, és a gyakorlati tapasztalatok alapján sokkal valószínűbb, hogy a nők jogait sértő, semmint azokat védő módon lép fel az egyes ügyekben – áll az AI átfogó londoni jelentésében, amely a „Senki nem figyel ránk, senki nem bánik velünk emberi lényként – igazságtalanság sújtja a nőket” címet viseli.
Az emberi jogvédő szervezet szerint a helyzet nem tartható fenn tovább. Az Amnesty International a sürgősen megteendő lépések között javasolta, hogy a nemzetközi erők tevékenységi körét terjesszék ki a főváros határain kívülre, elősegítve a törvényesség érvényesülését vidéken is. A törvényesség uralmának megteremtése az alapja a nők hatékony védelmének – áll a jelentésben.
Az Amnesty International hétfői londoni jelentésében követeli azt is, hogy a női jogok védelmének érvényesítése legyen szerves része az afganisztáni jogi, igazságszolgáltatási és rendőrségi rendszer újjáépítésének.