Napenergia-beruházás a hévízi gyógykórházban
Több mint 65 millió forint költséggel évi 780 ezer kilowattóra teljesítményű napkollektor rendszer építését kezdik el novemberben Hévízen, a Szent András Állami Rehabilitációs és Gyógyfürdő Kórházban; a beruházás várhatóan 2004 novemberére készül el.
Vancsura Miklós főigazgató az MTI-nek elmondta: a gyógykórház évi melegvíz igénye csaknem 13 ezer köbméter, aminek előállításához 75-78 ezer köbméter földgáz szükséges; a napenergia alkalmazásával a gázköltség 70-90 százalékát takarítják meg – mint hangsúlyozta – környezetszennyezés nélkül.
Összesen 300 darab, egyenként 2 négyzetméteres napkollektort építenek be a kórházépületek, illetve a gyógytó fedett fürdője tetőszerkezetébe. A rendszer révén 45 Celsius fokos vízzel látják el a hotelszárnyak fürdőszobáit, a mosodát és a fedett fürdő zuhanyozóit. A biztonságos melegvízellátás érdekében a hálózatot 4 darab, – összesen 51 ezer liter befogadó képességû – tárolótartállyal egészítik ki.
A beruházás 65, 1 millió forint költségéhez 48, 8 milliót a SAPARD-pályázaton nyert el az intézmény, a többi a sajáterő, ami a földgáz kiváltásával 4 év alatt megtérül – hangsúlyozta Vancsura Miklós. A főigazgató információja szerint ez lesz a nyugat-magyarországi térség első nagyüzemi napenergia hasznosító rendszere.