125 éves a budapesti elektromos közvilágítás
125 évvel ezelőtt, 1878. október 13-án indult meg Budapesten az elektromos közvilágítás. A modern megoldás azonban hosszú évtizedekig nem tudta kiszorítani a gázlámpákat, csak az első világháború után következett be a fordulat.
Három évvel Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése előtt (amelynek 130. évfordulóját hamarosan ünnepelhetjük), 1870-ben fogadta el az országgyűlés a főváros rendezéséről szóló törvényt, mely tartalmazta a következő évtizedek legfontosabb városrendezési feladatait, többek között az alapvető közművek kiépítését is.
A fővárosban 1878 óta indult meg az elektromos közvilágítás, de Budapest 1870-es években kezdődő városiasodásának, urbanizációjának döntő eleme, a gáz mindenekelőtt a város köz- és magánvilágításában játszott – 1873 és 1896 között még csaknem kizárólagos – szerepet. A gázvilágítás egészen az első világháborúig megtartotta vezető szerepét – írja Vörös Károly várostörténész a Budapesti Negyed 1998-as számában.