Visszavonta liberális nézeteit egy skót érsek – vatikáni ráhatás?

Skócia újonnan kinevezett bíborosa visszavonta feltűnést keltő liberális kijelentéseit a papi nőtlenség, a fogamzásgátlás és a homoszexualitás ügyében, s egy katolikus szervezet szerint ezt a Vatikán nyomására tette.
Keith O, Brien érseket szeptember 29-én, 30 más főpappal együtt nevezte ki II. János Pál pápa a konzisztórium, az adott esetben pápaválasztóvá átalakuló bíborosi testület új tagjává. A kinevezése után adott interjúkban a skóciai katolikus vezető úgy vélte, hogy vitát kell kezdeményezni a papok nőtlenségére és a fogamzásgátlás tilalmára vonatkozó szigorú vatikáni dogmákról. Feltűnést keltő nézetet fogalmazott meg az érsek a homoszexuális papok ügyében is: “ha önmegtartóztató életet élnek, Isten áldja meg őket!” – mondta az AP szerint.
Az interjúk megjelenése után nem sokkal, hétfőn a skóciai főpap visszavonta kijelentéseit, mondván, hogy szavait félremagyarázták, és hűségnyilatkozatot tett a témákkal kapcsolatos ultrakonzervatív vatikáni álláspont mellett. Szóvivője tagadta azt, amit a Katolikus Igazság Társasága nevű egyházi szervezet állít, vagyis hogy az érsek a Kúria nyomására táncolt vissza a Vatikánban nyilván ferde szemmel nézett liberális állásfoglalásaitól.
Az AP azonban rámutat, nem ez az első eset, hogy Skócia érseke feltűnést keltő nyilatkozatot tett a cölibátussal kapcsolatban. Már 1999-ben, az európai püspökök vatikáni találkozóján javasolta, hogy bocsássák vitára a katolikus papok kötelező nőtlenségének kérdését, álláspontjával azonban kisebbségben maradt.