Teréz, Aranka2024. október 15., kedd
Kultúra

Az anglikán egyház a homoszexuális előljárok felszenteléséről tanácskozik

National Geographic Magyarország

Kétnapos válságtanácskozás kezdődött szerdán Londonban a világ anglikán egyházi vezetőinek részvételével a homoszexualitásukat nyíltan vállaló vallási elöljárók felszentelésének kérdéséről, amely egyes vélemények szerint az anglikán világegyház egységét fenyegeti.

A 38 ország 79 millió anglikán hívőjét képviselő vallási vezetők londoni csúcsértekezletét Rowan Williams canterburyi érsek, az angol egyház legfőbb vallási méltósága kezdeményezte még augusztusban, miután két homoszexuális püspök felszentelésének jóváhagyása súlyosan megosztotta a liberális és a konzervatív érsekeket.

Az Anglián kívüli legnépesebb anglikán felekezet, a 17 millió hívőt számláló nigériai egyház vezetője a minap nyíltan szakadással fenyegette meg Williamst arra az esetre, ha nem tiltják meg egyszer s mindenkorra a homoszexuális püspökök felszentelését. Peter Akinola érsek komoly vihart kavart az egyház liberális köreiben, amikor a homoszexuálisokat „az állatoknál is alacsonyabb rendűeknek” minősítette.

Az első komoly összeütközést ebben a kérdésben az angliai Reading egyházmegyéjének anglikán püspökjelöltje, Jeffrey John kavarta, akinek nyár elején bejelentett kinevezését nyíltan vállalt homoszexualitása miatt konzervatív anglikán vezetők súlyosan bírálták. John, akit éppen a napokban kellett volna felszentelni, júliusban maga lépett vissza, közölve: attól tart, hogy felszentelése károsítaná az egyház egységét.

Nem sokkal később újabb válságot szított azonban az anglikán egyház észak-amerikai szárnyának, az episzkopális felekezetnek a döntése a homoszexualitását nyíltan vállaló Gene Robinson New Hampshire-i püspökké szenteléséről. A szerdán kezdődött londoni anglikán csúcs részvevőinek több mint a fele állítólag ellenzi Robinson novemberben esedékes felszentelését és általában a homoszexuális vallási elöljárók kinevezését.

Az amerikai egyház esetleges elszakadásának komoly a tétje: a 2, 3 millió egyesült államokbeli anglikán hívő évi 2 milliárd dollár adománnyal gyarapítja az egyház vagyonát. Rowan Williams, aki nemrégiben tett látogatást II. János Pál pápánál a Vatikánban, nem hivatalos értesülések szerint egyértelmű intést kapott a katolikus egyházfőtől az anglikán egyházon belüli homoszexualitással, illetve a női püspökök kérdésével kapcsolatos liberális nézeteiért.

Williams, az angol egyház februárban érseki rangra emelt főméltósága már korábban jelezte, hogy nem zárkózik el homoszexuális papok felszentelésétől, és tavaly kijelentette azt is, hogy nem kifogásolná nők püspöki tisztségbe emelését. Az anglikán egyházban jó ideje szolgálhatnak női papok is, püspökké azonban jelenleg nem szentelhetik őket.

Hozzászólások

Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

Egy új vizsgálat a híres felfedező zsidó és spanyol származását tárta fel, ám sokan kritikusak a kutatással kapcsolatban.

Kiderült, miért oly népszerű Vermeer híres festménye

Kiderült, miért oly népszerű Vermeer híres festménye

A Leány gyöngy fülbevalóval című Vermeer-alkotás a világ egyik legkedveltebb festménye, egy különös kutatás feltárta, mi ennek az oka.

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket