Pécs ökovárossá válik tíz éven belül
Igazi ökovárossá válhat tíz éven belül Pécs azon környezetvédelmi intézkedések és fejlesztések révén, amelyek az Európai Bizottság támogatásával jobb életminőséget teremtenek a lakosságnak, valamint biztosítják a világörökségi műemlékek védelmét - mondta a Pécs-baranyai Európai Fejlesztési Iroda vezetője szerdán Pécsett a Civitas-program konferenciáján.
„A baranyai megyeszékhely Graz városával együtt kapcsolódott az Európai Bizottság által 2001-ben meghirdetett Civitas-programhoz, amely a nagyvárosok energiafelhasználásának ésszerűsítését, a közlekedés fejlesztésére irányuló projektek megvalósítását célozza” – számolt be az előzményekről Merza Péter.
Módosítják a parkolást
A város 80 millió forintot nyert a bizottságtól, így a 65 százalékos önerő mellett a következő években összesen 240 millió forintot fordíthat ilyen jellegű fejlesztésekre.
A Dunántúl legnagyobb városának képviselő-testülete a grazihoz hasonló ökoprogramot akar megvalósítani, ezért szeptember végén rendelkezett a parkolási rendszer módosításáról. A városatyák a központ egyes területéről kitiltották az autókat, és lehetővé tették, hogy a gépkocsi-tulajdonosok belvároshoz közeli helyeken továbbra is díjmentesen parkolhassanak. Az intézkedéstől azt várják, hogy a műemlékvédelmi- és idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken jelentősen csökken majd a zajártalom és a levegő szennyezettsége.
Merza Péter szerint mindez azért is fontos, mert fennáll a veszély, hogy az autók és a teherautók keltette rezgések, valamint a földbe beszivárgó savas esővíz kárt tehet a világörökség részét képező ókeresztény temetkezési helyekben, bár erre utaló jelek még nincsenek.
Emelik a tömegközlekedés színvonalát
Az irodavezető szólt arról is, hogy az önkormányzat a jövőben támogatni szándékozza a környezetvédelemben élen járó lakosokat. Felmerült például, hogy parkolási kedvezményeket adnának az alternatív közlekedési eszközöket, környezetbarát gépkocsikat használóknak.
Emellett emelni kívánják a tömegközlekedés színvonalát is. A folyamatos beruházások révén elérhető, hogy Pécs 6-8 éven belül az ország legmodernebb autóbuszflottájával rendelkezzen, a járatok közül több alternatív meghajtású lenne. Beszámolt arról is, hogy Hatvanban a közelmúltban megkezdődtek a dízel-, vagy gáz- és villanymotorral egyaránt ellátott buszok előállításához szükséges fejlesztések.
E járművek nagy előnye, hogy a motorok váltott használata kevesebb káros anyag kibocsátásával jár, mint a hagyományosan felszerelt buszoké. Az irodavezető megjegyezte azt is, hogy Pécsett ezen kívül felvetődött a gumikerekű villamos gondolata is, amely nemcsak környezetbarát, hanem kisebb rezgéseket kelt, mint elődei.
„Ha terveink valóra válnak, kevesebb ráfordítással komfortosabb, nyugodtabb életet élhetnek itt az emberek, és van remény arra, hogy egészségesebbek, hosszabb életűek lesznek” – húzta alá Merza Péter.