Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” elfeledett fiai

Széchenyi Ödönnek és Széchenyi Bélának, "a legnagyobb magyar" fiainak állít emléket a nagycenki múzeumban pénteken nyíló kiállítás - tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója szerdán az MTI-t.
A Széchenyi István Emlékmúzeum állandó kiállítását gazdagítják azok a tárgyi emlékek és írásos dokumentumok, amelyeket az Országos Tűzoltó Múzeum és a Magyar Földrajzi Múzeum bocsátott rendelkezésre – mondta Kenessei Károly.
Az emlékmúzeum egyik termét rendezték be azokkal a relikviákkal, amelyek Széchenyi István fiainak életpályájáról, közéleti tevékenységéről adnak áttekintést – közölte az igazgató.
Széchenyi Ödön: a világ első keresztény pasája volt
A korabeli tűzoltó öltözékek, továbbá a tűzoltásnál használt 19. századi berendezések makettjei Széchenyi Ödön személyéhez köthetők – mondta. Az ő nevéhez fűződik az első magyar tűzvédelmi szakkönyv megírása és Pesten az első hivatásos tűzoltóság megalapítása .
Az igazgató kitért arra, hogy Széchenyi Ödön a török szultántól kapott meghívás nyomán az 1870-es években Törökországba utazott, ott hozta létre az akkori idők legkorszerűbb tűzvédelmi szervezetét és technikai rendszerét. A török tűzoltóság megszervezéséért 1880-ban pasává nevezte ki a szultán. Így ő lett a világ első keresztény vallású pasája – mondta az igazgató.
Széchenyi Béla felfedező volt
Bátyja, Széchenyi Béla kelet-ázsiai felfedező utazásával tette magát ismertté. 1877-ben Gustav Kreitner osztrák térképésszel, Bálint Gábor nyelvésszel és Lóczy Lajos geológussal távol-keleti expedícióra indult.
Az akkor gyűjtött kőzet- és kövületminták tudományos feldolgozása alapvető ismeretekkel járult hozzá Belső-Ázsia és Nyugat-Kína földtani megismeréséhez. Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumtól kapott kőzetek az expedícióról adnak képet a látogatóknak – mondta az igazgató.