Dénes, János2024. október 09., szerda
Kultúra

Újraépítenék Mikes Kelemen rodostói házát – határokon átívelő nemzeti összefogással

National Geographic Magyarország

Az ország határain átnyúló széles körű nemzeti összefogással épül újjá Mikes Kelemen, a XVIII. századi magyar irodalom legnagyobb alakjának rodostói háza - hangzott el szerdán Kecskeméten az előkészületekről tartott sajtótájékoztatón.

Az épület – eredeti formájában – azon a jelenleg üres telken áll majd, ahol egykoron II. Rákóczi Ferenc apródjának, a fejedelmet törökországi száműzetésébe is elkísérő Mikes Kelemen lakóháza volt.

A Mikes-ház felépítésének költségei mai árakon számolva 50 millió forintra becsülhetők, „de a majdani épület ennél hatványozottan nagyobb anyagi és eszmei értéket fog megtestesíteni” – mondta az ügyet kezdeményező Bács-Kiskun megyei önkormányzat alelnöke. „Az építkezésnek jelenleg pénzbeli akadálya nincs, a háznak legkésőbb 2005. december 31-ig el kell készülnie” – szögezte le Alföldi Albert.

A magyar állam a telket tulajdonba, esetleg bérleménybe veszi. Az ehhez szükséges, előreláthatóan 20 ezer dollár kifizetésére a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi államtitkársága már konkrét ígéretet tett. A ház terveit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Nemzeti Múzeum restaurátorai díjmentesen készítik el, továbbá számos alapítvány – közöttük határainkon túli magyarok szervezetei – már felajánlást tettek, mind anyagi, mind szakmai segítségre.

A határokon átnyúló nemzeti összefogás érzékeltetésére Kiss József, Zágon polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 5500 lakosú település díjmentesen fogja elkészíteni és elszállítani a ház építkezéséhez szükséges faanyagot. „Zágon, Mikes szülőfaluja, ahol a lakosságnak mintegy fele magyar, de a román lakosság is szülöttjének tartja Mikes Kelement, egyöntetűen támogatóan állt a terv mellé” – mondta.

Tekintettel arra, hogy román állampolgároknak vízumot kell kérniük ahhoz, hogy meglátoghassák Mikes Kelemen rodostói házát, arra kérték a magyar kormányt, segítsen egy, az ottani házhoz hasonló épület zágoni felépítésében. Szickné Tóth Kornélia, a Rodostó Alapítvány elnöke kitért arra, hogy a Mikes-ház első épülete lesz a Magyar utcában felépülő épületkomplexumnak. A távlati tervek között szerepel ugyanis, hogy Mikes Kelemen lakóházához hasonlóan felépüljön a szomszédságában lévő Bercsényi-, Forgách- és Kőszegi-ház is.

Ezek dokumentumai még megvannak, tehát tudni lehet, hogyan néztek ki. A többi, a fejedelem száműzetése idején épült – előbb 24, majd 48 – lakóház tervrajza már nincs meg, hiányzik az ugyancsak elpusztult magyarok temploma dokumentuma is.

Alföldi Albert hangsúlyozta: a rodostói polgármesterrel, főkonzullal és kormányzóval alig két hete lezajlott eszmecsere alapján úgy látják, hogy a török település és a török kormány szintén támogatóan áll az ügy mellett. Tudomásuk szerint a rodostóiak pályázni kívánnak uniós forrásokért a teljes műemléki negyed rekonstrukciójára, amelyhez a Mikes-házat referencia-épületnek szánják.

Hozzászólások

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

A dél-szibériai lelőhelyen található kurgán az egyik legkorábbi halomsír, amely szkíta temetkezési szokásokat mutat.

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket