Az ismeretlen Deák – bicentenárium és emlékezés

Az alábbiakban a kétszáz éve született politikusról, a haza bölcséről egy kevésbé ismert esemény kapcsán emlékezünk meg. Deákot sokan a kiegyezés, illetve az 1848-as forradalomban betöltött szerepe miatt ismerik. Kevesen tudják azonban, hogy már 1839-40-ben döntő szerepet játszott Magyarország modernizálása, polgári átalakulása érdekében.

Deák kivételes szellemi képessége, bámulatos memóriája és szociális érzékenysége már gimnáziumi éveiben megmutatkozott. Jogi tanulmányai kapcsán életrajzírói megjegyzik, hogy nemcsak a Corpus Jurist, vagyis a magyar törvénytárban foglalt jogszabályokat tudta betéve, hanem valamennyi országgyűlési és felsőbírósági állásfoglalást érvként tudta használni. Nem csoda, ha később, aktív politikusként hamar az elismert tekintélyek sorába emelkedett, jóllehet a vezéri szerepkörtől mindig is idegenkedett.

Rövid „vezérkedés”

Mégis egy rövid ideig, az 1830-as évek végén, a negyvenes évek elején a liberális ellenzék első számú irányítójává vált, amikor Kölcsey halála után, Wesselényi perbe fogása, Kossuth letartóztatása, Széchenyi félreszorulása idején valakinek át kellett vennie a stafétabotot.

Az alábbiakban Deák legfényesebb korszakára emlékezünk, ugyanis a XIX. század egyik legnagyobb magyar politikusa nem 1848-ban és nem is 1867-ben érezhette magát szellemi és erkölcsi piedesztálon, hanem 1840-ben, amikor az ő fellépése nyomán sikerült az úgynevezett első kiegyezést létrehoznia, vagyis kiszabadultak a politikai foglyok (köztük Kossuth) és elfogadták a részleges jobbágyreformot, és megkezdődött a modern gazdasági törvénykezés Magyarországon.

Az országgyűlés előzményei, körülményei

Az 1839-40-es országgyűlésen, de elsősorban az alsó táblán az ellenzéki szabadelvűek (liberálisok) Deákot fogadták el vezérüknek. Az alsóházban a bécsi kormány, a Habsburgok nem tudták a Fontolva Haladók Pártját befolyáshoz segíteni, amely mérsékelt reformokkal próbálta „kifogni a szelet” a liberálisok vitorláiból. A felsőházban gróf Batthyány Lajos lett a szabadelvűek vezére, a Bécs által támogatott újkonzervatív pártot pedig alapítója, Dessewffy Aurél vezette.

A liberálisok nézeteire jellemző, hogy több jogot követeltek az elnyomott osztályok számára: a jobbágyok politikai jogainak bővítését és országgyűlési képviseletét javasolták. A nemesség adózásának, a törvény előtti egyenlőségnek, a jobbágyfelszabadításnak és a kötelező örökváltságnak a gondolatát szintén felvetették.

Az első kiegyezés

1839. június 6-án kezdetét vette a reformkor legeredményesebb és történelmi léptékkel mérve is a legjelentősebb országgyűlése. De nemcsak az ország történelmében kiemelkedő pillanat ez, hanem Deák életének is talán ez volt a legpozitívabb fordulata, amely az utókor szemében is elismerésre méltó marad.

Az „első kiegyezés” kifejezés talán túlzott jelentőségűnek tünteti fel azt az egyezséget, amely Deák és a Habsburgok (illetve azok megbízottja) között létrejött. Ezt az 1840-ben lezajló eseményt azonban joggal állíthatjuk párba az 1867-es igazi kiegyezéssel. Számos körülmény (titkos előkészítő tárgyalások, a nemzetközi helyzet Bécs számára kedvezőtlen alakulása, a passzív ellenállás fegyverének bevetése magyar részről) utalnak a két eseménysorozat rokonságára.

1839. október 31-én az országgyűlés felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a királynak Az ellenzék álláspontja szerint törvénysértések sora történt; ezért követelték az ítéletek megsemmisítését, az elítéltek szabadon bocsátását, a még függőben lévő perek megszüntetését.

Vita a szólásszabadságról

Az országgyűlésen zajló vita egyébként szinte ugyanarról folyt, mint a Wesselényi-per: az eldöntendő kérdés az volt, vajon a kormányzat végrehajtó szervezete azonos-e a királlyal, illetve, hogy a kormány feletti kritika az uralkodó elleni támadást jelenti-e. „Az uralkodóház ugyanis igenlően foglalt állást; ezen alapult a Wesselényi elleni ítélet, ez adott okot Ráday, Kossuth és mások üldözésére. Deák azt állította, hogy megsértették a törvényt, amikor Kossuthnak csak úgy engedélyezték önmaga védelmét, ha őrizetben marad.

Deák 1840 márciusában az udvar kezdeményezésére találkozott az uralkodó megbízottjával, Wirkner Lajossal. Deák előadta a szabadelvűek minimális követeléseit: a politikai elítéltek szabadon bocsátását, a szólásszabadságot és az ország autonómiájának garanciáját. A megbízott szerint a fennálló igazságszolgáltatás magyarországi rendezésén az uralkodó nem engedhetett változtatást. Deákot felkérte, hogy fogalmazzon olyan nyilatkozatot, amely nem kompromittálja a kormányt, de alkalmat ad a kibontakozásra. Ezt majd a király írja alá, és uralkodói leirat formájában átküldi az országgyűlésnek. Deák beleegyezett, és 24 órán belül a fogalmazvány a közvetítő kezében volt, aki azonnal Bécsbe rohant vele. Az udvar sietve királyi leirattá alakította Deák fogalmazványát, és, hogy mennyire sürgős volt az ügy Bécs számára, azt mutatja: a leiratot március 24-én átvehette az országgyűlés, és másnap már fel is olvasták mindkét házban.

Nem volt teljes győzelem

Az első kiegyezés sem az udvarnak, sem a szabadelvűeknek nem hozott teljes győzelmet, ezt azonban egyik fél sem remélhette – írja erről Király Béla. A liberálisok elérték legfőbb követeléseik teljesítését, a jogtalanul fogva tartottak szabadon engedését és a szólásszabadság garanciáját. A király azonban nem volt hajlandó teljesíteni az alkotmányellenes ítéletek elvetéséről szóló követelést, ami a törvényhozásnak a törvénykezés felett bizonyos ellenőrzést biztosított volna. Ez volt a két felajánlott kedvezmény ára, méghozzá magas, mert a változatlanul hagyott avult jogszolgáltatási rendszer mellett Wesselényi, Kossuth és az országgyűlési ifjak eseteinek ismétlődése bármikor lehetséges volt.

„1840. április 30-án királyi leirat értesítette az országgyűlést arról, hogy a politikai foglyok kegyelmet kaptak. Deák fogalmazta meg, még mindig a békeközvetítő szerepében, a nádor által a törvényhozás közös ülésén felolvasandó szöveget. Szövegéből kihagyta a kétségtelenül bűnösségre utaló „kegyelem” szót, és egyszerűen közölte, hogy a fogva tartottakat szabadon bocsátották. A nádor az átírt szöveget olvasta fel, az került az országgyűlési naplóba; ezzel teljesültek az udvarral Deák közvetítése révén kötött első kiegyezés feltételei.”

Az országgyűlés törvényei

A diéta által elfogadott törvények a következő években hozzájárultak a magyar gazdaság modernizációjához, fellendítették a gyáripart, és ha nem is hoztak átfogó változást a jobbágykérdésben, de megtörték az évszázados elnyomatást, és megnyitották az utat a további reformok, a kötelező örökváltság előtt.

Valódi áttörést jelentett, hogy elfogadta az országgyűlés a földesúr beleegyezésével történő örökös megváltást a jobbágyok számára, vagyis az önkéntes örökváltságot. Másképpen ezt úgyis megfogalmazhatjuk, hogy az önkéntes örökváltság lehetővé tette, hogy egyes személyek, vagy egész községek egy összegben örök időre megválthassák tartozásaikat. „Az alkuhoz mindkét fél hozzájárulására szükség volt, ezért nevezik ezt a megoldást engedőleges örökváltságnak.” Ez az intézkedés végül 1848-ig ugyan csak a jobbágyok, illetve falvaik egy százalékát érintette, mégis jelentős haladást jelentett a korábbi évszázadokhoz képest. Az önkéntes örökváltság mellett törvénybe foglalták a jobbágyok örökösödési jogát is.

Még ennél is jelentősebbek a foglalkozást és a kereskedelmet liberalizáló törvények, amelyek az ipari vállalkozások minden anyagi kötöttségét feloldották, a kölcsönügyletek megkönnyítésére és az adósok elleni perek meggyorsítására osztrák típusú hitelrendszert vezettek be. Az új törvények megtörték a céhek előjogait a kereskedelemben és szabályozták a kereskedelmi társulások és társaságok működését. Az országgyűlés a zsidók helyzetén is javított, továbbá meglepően haladó törvényt hozott a gyermekmunkáról: a 12 és 19 év közöttiek napi munkaidejét 9 órára korlátozta, és előírta, hogy egészséges környezetben kell őket foglalkoztatni.

A gazdasági jogszabályok közé tartozik az úgynevezett váltótörvény meghozatala. Deák talán erre volt a legbüszkébb az országgyűlés után, s valóban ez a törvény tette lehetővé a modern hitelélet alapjainak lerakását Magyarországon. A váltótörvénykönyv bevezetése, és a hozzá kapcsolódó más jogszabályok, például a csődeljárásról szóló, több évtizedig voltak érvényben, és a kapitalizálódás kereteit biztosították – az osztrák szabályzatok rendelkezéseit alapul véve.

A törvényhozás lehetővé tette a gazdasági társaságok – a maihoz hasonló közkereseti, betéti és részvénytársaságok – működését, „és mindenki számára – cégbejegyzési és könyvviteli kötelezettség mellett – lehetővé vált a kereskedelem űzése”.

Deák – sikerei teljében

Az országgyűlési eredmények kivívását, a foglyok szabadon bocsátását a hazai politikai közvélemény egyértelműen Deák nevéhez kapcsolta. A politikus valószínűleg egész életében ekkor aratta a legnagyobb sikereit. A liberálisok hálája nem ismert határokat. 1839. november 21-én a Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották Deákot. 1840. május 12-én több mint ezer aláírást tartalmazó emlékalbummal ajándékozták meg; az első aláíró gróf Széchenyi István volt. Összesen 23 megye választotta meg tiszteletbeli táblabírónak. Ekkor kapja a haza bölcse megtisztelő titulust is. Az ünneplést azonban a szerény politikus nem vette szívesen. A neki gyűjtött pénzt inkább jótékonysági célokra fordíttatta, s nem engedte, hogy az összegből fáklyás menetet tartsanak a tiszteletére.