Fogyasztható művészet: kenyértészta szobrok a Várban
Kenyértésztából fog embernagyságú szobrokat készíteni Csurka Eszter képzőművész vasárnap a budai Várban - közölte Horváth Erika, az akció egyik szervezője az MTI-vel.
A Fogyasztható Művészet – ZabArt című egész napos performansz keretében a művész 300 kilogramm tésztából öt szobrot fog elkészíteni, amelyeket fémvázakra applikál fel. A rendezvény reggel hétkor kezdődik kenyérdagasztással, majd a szoborkompozíciók elkészítése után egy pékségben kisütik a tésztát.
Onnan a szervező Várfok Galéria XO termébe kerülnek az alkotások. A kenyérszobor-kiállítást este hétkor Szeifert Judit művészettörténész nyitja meg. „Az a látogatókra van bízva, hogy belekóstolnak-e a műalkotásokba” – mondta Horváth Erika.
Az akció során Csurka Eszter az anyag viselkedését is vizsgálja, mivel a kenyértészta – sajátosságaiból adódóan – már a vázra való felrakás közben, majd a szállításkor és végül a sütéskor is változik.
A szoborkompozíció készítésével a művész „a kortárs művészet fogyaszthatóságára, emészthetőségére kíván reflektálni”.
A Budapesti Őszi Fesztivál keretében tartott kenyérsütés mellett „zöldségkoncert” is lesz: a Fény utcai piacon az I. Bécsi Zöldségzenekar tart koncertet. Az együttes tagjai zöldségeken játszanak és a koncert végére „hangszereikből” zöldséglevest készítenek – tette hozzá.