Új házat kap Karó Bubu, a debreceni állatkert zsiráfja
Padló- és falfűtéses házban lakik péntektől a debreceni állatkert Karó Bubu névre hallgató hároméves zsiráfja - mondta el Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark Kht. ügyvezető igazgatója a létesítmény átadása alkalmából az MTI-nek.
A zsiráfházat 32 millió forintért alakították ki, s megfelel a szigorú nemzetközi előírásoknak – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Karó Bubu védett recés zsiráf, s a nemzetközi fajfenntartó program keretében várják leánytársát. A másik zsiráf november és március között egy holland vagy egy cseh állatkertből érkezik majd Debrecenbe.
A 280 négyzetméteres alapterületű zsiráfházban télen-nyáron megnézhetik az érdeklődők Karó Bubut. Az alapításának 45. évfordulóját ünneplő, 1958-ban vidéken elsőként megnyitott állatkertben pénteken Afrika-házat is avattak. A 16 millió forintos költséggel 300 négyzetméter alapterületen kialakított „madártanyán” koronás darvakat, afrikai törpe flamingókat, íbiszeket, valamint az országban egyedüliként afrikai nyerges gólyákat is láthatnak az érdeklődők.