Iszlám vallási vezetők ellenzik a paralízis elleni védőoltást
Megakadályozták iszlám vallási személyiségek Nigéria három szövetségi államában, hogy a gyermekek paralízis elleni oltást kapjanak.
Datti Ahmed, az iszlám igazságszolgáltatás legfelsőbb tanácsának elnöke ugyanis előzőleg úgy nyilatkozott, hogy a szájon át beadott oltóanyag meddőséget okozhat – jelentette a BBC brit adó hétfőn.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezt visszautasította. Nigériában ugyanazt az oltóanyagot alkalmazzák, mint a többi országban – idézte David Heymannt, a WHO oltási akciójának vezetőjét a dpa német hírügynökség.
A WHO a múlt héten figyelmeztetett a veszedelmes betegség újabb kitörésének veszélyére. Mint a szakemberek utaltak rá, Nigériából könnyen átterjedhet a kór olyan más nyugat-afrikai országokra, amelyekben a paralízis már kiirtottnak számított. A tervek szerint néhány napon belül 15 millió gyermeket akarnak beoltani. Világszerte Nigériában tapasztalható a legtöbb gyermekbénulásos eset.
Nigéria több muzulmán szövetségi államában olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy az Egyesült Államok az oltóanyaggal akarja a lakosság egyes részeit sterilizálni. Ahmed bejelentette, hogy kivizsgálják ezeket a vádakat.