Ismét lesz jégpálya a Parlament előtt

December 19-től január 4-ig ismét majd működik majd a Parlament előtti jégpálya, de a tavalyinál szerényebb keretek között - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Hivatal illetékes munkatársa csütörtökön.
Dalton Csilla elmondta: a MeH október 29-én írta ki a tárgyalásos közbeszerzési eljárását, melyre november 14-ig jelentkezhetnek az érdekelt cégek.
Cáfolta a Napi Gazdaság c. lap értesülését, miszerint a teljes körű lebonyolításra három, összesen nettó 50 millió forint értékű referenciával rendelkező vállalkozót keresnek.
Ismertette, hogy az egy nyertes cég feladata idén csupán az 1500 négyzetméteres jégpálya fenntartására és az ehhez szorosan kapcsolódó szolgáltatások – elsősegélyhely, őrzés, korcsolyaszerviz, illemhelyek, ruhatár stb. – biztosítására szorítkozik, mivel a finanszírozást ebben az évben magára vállaló MeH, az ünnepélyes megnyitón kívül, nem tud majd kiegészítő rendezvényeket, bemutatókat, játékokat támogatni.
Dalton Csilla arról nem adott felvilágosítást, hogy a Miniszterelnöki Hivatal e célra mennyit költ majd. Közölte viszont, hogy az idén mindenki ingyen korcsolyázhat a Parlament előtti jégpályán. Tavaly a pálya felállítása és üzemeltetése 50 millió forintba került,