Amália, Bekény2024. október 08., kedd
Kultúra

Zöld szervezetek tiltakoznak a budai alsó rakpart kiszélesítése ellen

National Geographic Magyarország

Új közúti kapacitások teremtésével nem orvosolhatók a főváros közlekedési gondjai, a budai alsó rakpart kiszélesítése nemhogy enyhítené, de hosszú távon még fokozná is Budapest átmenő forgalmát, veszélyeztetné a világörökség részét képező Duna-partot - állították a tervezett beruházás ellen tiltakozó környezetvédő szervezetek képviselői a kérdésről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Jávor Benedek, a Védegylet elnevezésű zöldszervezet szóvivője felidézte, hogy a fővárosi önkormányzat uniós támogatással tervezi kialakítani a budai főgyűjtő szennyvízcsatornát és a csepeli központi szennyvíztisztító üzemet, e beruházásokhoz kapcsolódva, velük egy időben, saját forrásokból kétszer két sávosra bővítenék a budai alsó rakpart útpályáját.

A társaság álláspontja szerint ez a bővítés felmérhetetlen kárt okozna a főváros lakói számára. A szélesebb rakpart ugyan csillapítaná a belső budai városrészek forgalmát, de ezzel együtt a város szívébe vonzaná a Budapesten áthaladó teherautó forgalmat – fejtette ki Jávor Benedek.

Szakértők számításai szerint a megnövekedett kapacitású út tehermentesítő hatása három éven belül megszűnne, és újra megjelennének a jelenleg tapasztalható torlódások – tette hozzá Vay Márton, a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) képviselője.

A Unesco is tiltakozik

Az alapítvány az UNESCO Világörökség Bizottságának igazgatójának véleményét is felidézte. A párizsi székhelyű világörökségi központ igazgatója a BVA előterjesztése alapján felülvizsgálatot kért nemzetközi és magyar szakmai szervektől a tervezett rakpartszélesítés dunai panorámát érintő hatásáról.

Francesco Bandarin, aki a budapesti világörökségnek az Andrássy útra való kiterjesztése alkalmából tavaly Budapesten járt, felhívta a figyelmet a budai rakpart kulcsszerepére, és arra a lehetőségre, amellyel az UNESCO szakértői a nehezen megoldható kérdésekben segítséget nyújtanak – idézte fel Vay Márton.

Hangsúlyozta: amennyiben az UNESCO nem támogatja a rakpart kiszélesítését, és a főváros ezt mégis keresztülviszi, a Világörökség Bizottság példátlan módon kivonhatja a területet a világörökségi védelem alól. „Ez súlyosan érintené hazánk nemzetközi megítélését, amit Magyarország az uniós csatlakozás történelmi pillanatában nem engedhet meg magának” – mutatott rá.

Alternatív megoldások

A Duna Budapest legfőbb szellőző csatornája, a rakparton megnövekvő károsanyag-kibocsátás nemcsak a belvárost de az egész agglomerációt hátrányosan érintené – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Illész Levente építész, a Magyar Urbanisztikai Társaság megbízott szakértője.

A Védegylet alternatív megoldásokat szorgalmaz a tarthatatlan közlekedési viszonyok enyhítésére – mondta el Kajner Péter, a társaság képviselője. Ezek között szerepel az Óbudától Lágymányosig vezető villamosjárat kialakítása a 17-es és 19-es villamos útvonalának összekapcsolásával, a közösségi közlekedés fejlesztése korszerűbb kocsik és pontos, összehangolt menetrendek alkalmazásával, valamint a közlekedési kapcsolatok helyi fejlesztése, fűzte hozzá.

Hozzászólások

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket