Maradhat a feszület az olasz iskolákban
Maradhat a feszület az olaszországi iskolákban, miután pénteken felfüggesztették a keresztény jelkép eltávolításáról hozott bírói döntést.
Az Olaszországban és a keresztény világban egyaránt nagy vihart kavaró döntést a tantermekben látható feszületek eltávolításáról múlt szombaton mondta ki a közép-olaszországi L’Aquilla város bírája. A helyi bíróság elnöke most helyt adott az olasz oktatási minisztérium fellebbezési keresetének, és felfüggesztette a határozat végrehajtását. A perben bepanaszolt település, a 700 fős Ofena polgármestere november 4-ig elrendelte az iskola bezárását, hogy megóvja a diákokat a média felfokozott érdeklődésétől.
Az iskolai tantermekben található feszület ellen Adel Smith, az olaszországi muzulmánok szövetségének elnöke emelt panaszt, mondván, világi iskolába járó gyermekeinek vallási érzelmeit sérti a falra kifüggesztett kereszt. Mario Montanaro bíró első fokon helyt adott a keresetnek, s az iskolát a keresztek eltávolítására kötelezte harmincnapos határidővel, mivel „a vallási jelkép kifüggesztése felekezeti hovatartozást kölcsönöz az intézménynek, és sérti a pluralizmus elvét”.
A bírói ítélet politikai vitát kavart, a katolikus egyház hevesen tiltakozott. A határozat felfüggesztéséről hozott döntés napján a pápa egy héten belül másodszor foglalt közvetlenül állást a tantermekben kifüggesztett feszület körüli vitában. Giuseppe Pisanu olasz és más európai belügyminiszterekkel tartott pénteki találkozóján II. János Pál hangsúlyozta, hogy nem követelhető meg a társadalmi összetartás és béke, ha nem tartják tiszteletben a népek vallási sajátosságait.
„Egy társadalom jellegzetes vallási örökségének elismerése megköveteli jelképeinek elismerését” – mondta a szentatya. Amennyiben az egyenlőség elvének helytelen értelmezése nevében a vallási hagyomány többé nem juthat kifejezésre, a többnemzetiségű és multikulturális társadalom destabilizáló és viszályt okozó tényezővé növekedhet – tette hozzá II. János Pál az osztrák hírügynökség szerint.
A jobboldali olasz kormány igazságügy-minisztere vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy az eredeti döntés összhangban van-e az érvényben lévő olasz törvényi előírásokkal. Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes képtelenségnek minősítette az ítéletet.
Letizia Moratti olasz oktatási miniszter egyébként már tavaly kötelezővé akarta tenni a szerinte a keresztény kultúra egyetemességét jelképező feszület kifüggesztését az iskolai osztályokban, óriási vitát kavarva akkor is az olasz belpolitikai életben.