Botrány a Bundeswehrben – felmentettek egy tábornokot nézetei miatt
Peter Struck német védelmi miniszter kedden azonnali hatállyal felmentette Reinhard Günzel tábornokot, mert dicsérte Martin Hohmann kereszténydemokrata képviselő antiszemitának minősített beszédét.
Günzel a német hadsereg egyik legfontosabb tábornoka, a Bundeswehr speciális egységét vezette, amelyet különleges katonai feladatok végrehajtására képeztek ki. Az elitegység 450 főt számlál, de ezer fősre akarják felfejleszteni.
Günzel Hohmann-nak írt levelében „kiváló beszédnek” nevezte a Hessen tartománybeli Neuhofban október 3-án elhangzottakat, amilyet Németországban ritkán hallani, vagy olvasni.
Martin Hohmann a német újraegyesülés napján szűkebb hazájában azt a maga által is „provokálónak” minősített kérdést tette fel, hogy „van-e a zsidó nép legújabbkori történelmében sötét lap, vagy a zsidók kizárólag áldozatok” voltak.
Hohmann szerint ez a „sötét lap” a zsidó származásúaknak az 1917-es oroszországi forradalomban játszott szerepe lehet. Hohmann beszédét a CDU helyi szervezete felrakta az internetre, s onnan csak akkor vették le, amikor egy amerikai internetező figyelmeztetése után kitört a botrány.
Günzel tábornok dicsérő leveléről Hohmann maga számolt be a ZDF televízió Frontal 21 című műsorának, amikor a műsor stábja interjút készített vele. A CDU-képviselő időközben bocsánatot kért, pártjának vezetése pedig feddésben részesítette, s távoznia kellett a náci idők kényszermunkásainak kártérítéséről intézkedő törvény végrehajtását figyelemmel kísérő jelentéstevői posztról. Struck miniszter Günzel elbocsátásával kapcsolatban kifejezte meggyőződését, hogy a tábornok esete egyedi eset, egyáltalán nem jellemző a Bundeswehrre.