Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Kultúra

Negyven éve találták meg a vikingek nyomait Amerikában

National Geographic Magyarország

1963. november 5-én régészek Új-Foundlandon, Kanadában rábukkantak egy ősi telep nyomaira, amelyről ma azt feltételezik, hogy Leif Eriksson, a viking hajós járt e helyen.

A viking település a mai L’Anse aux Meadows környékén bukkant a felszínre. A telep arra a leírásra emlékeztet, amelyet Leif Eriksson adott Grönlandra való visszatérésekor a misztikus „Vinlandról”.

Ki volt Leif Eriksson?

De nézzük, ki is volt ez a Leif Eriksson? A viking „felfedező”, aki valószínűleg megelőzte Kolumbuszt is, 975-ben született. Élete egészen 1020-ig tartott, ami abban az időben, a zord északon még tekintélyes hosszúságú pályafutásnak számított.

Az izlandi hajós volt tehát alighanem az első európai, aki Amerika földjére lépett. Persze ő is – akárcsak Kolumbusz – nem szándékozott felfedezni az Újvilágot. Sőt, még Grönlandot sem magától választotta hazájának. Apját, az izlandi Vörös Eriket ugyanis száműzték, és vele tartott a hatalmas északi szigetre egész családja, köztük második fia, Leif is. (Érdekesség, hogy már Vörös Erik apját is száműzték, így kerültek Norvégiából Izlandra, majd a család tovább „száműződött”, Grönlandra, és mint majd látni fogjuk, véletlenül Amerikába is elvetődhettek.)

Így aztán 985-ben Leif Eriksson („családi” neve egyébként azt jelenti: „Eriknek a fia”) társalapítója lett az első európai településnek Grönlandon. Itt élt egy darabig, apjával, Vörös Erikkel együtt.

A nyughatatlan hajós

Ám a nyughatatlan ifjú hajós Grönlandról az „őshazába”, Norvégiába utazott a tengeren. Mindez nem sokkal az ezredik esztendő előtt történhetett, s ekkor I. Olaf keresztény norvég király alighanem – legalábbis a hagyomány így tartja – megtérítette őt, és megbízta azzal, hogy a grönlandiakkal is vetesse fel Leif a kereszténységet.

A visszafelé való úton azonban Leif Eriksson eltévesztette az irányt, és így alighanem Amerika partjain kötött ki. 1963. november 5-én régészek találtak rá egy településre, amelynek helyzete és fekvése feltűnő egybeesést mutatott azzal a leírással, amelyet később Leif Eriksson adott arról a környékről, ahol feltehetően Amerikában tartózkodott.

A viking típusú településre a kanadai L’Anse aux Meadows környékén, Új-Foundland északi részén találtak rá a kutatók. Ez a terület erősen emlékeztet arra, amelyet Eriksson Vinlandként írt le, miután visszatért Grönlandra. Visszatérésekor felvetette a kereszténységet az északi sziget lakóival, sőt, még saját édesanyját is megtérítette. A Thjódhild nevet viselő asszony építtette az első keresztény templomot Grönlandon.

A fivér nem élte túl a „felfedezést”

Azt a hajót, amellyel Leif Eriksson szerencsésen visszatért Grönlandra, állítólag elküldte fivérének, Thorvaldnak, azzal a céllal, hogy az derítse fel az újonnan felfedezett földet, Vinlandot. A legendák, illetve a sagák szerint azonban Thorvaldot a bennszülöttek megölték 1004/1005 telén.

Leif Eriksson ezen története nem az egyetlen verziója Amerika vikingek általi felfedezésének. Vannak olyan vélemények is, hogy egy izlandi kereskedő, Bjarni Herjólfsson volt az első, aki megpillantotta Amerikát, egészen pontosan Észak-Amerikát. E legendák szerint Leif Eriksson megvásárolta Bjarni hajóját, hogy megismételje annak az utazását. Leif utazása során érintette Hellulandot (talán a mai Baffin-szigetet), Marklandot (esetleg Labradort) és végül Vinlandot. Vinland pontos helyéről azonban még ma is viták folynak: egyesek szerint Új-Foundlandról van szó, mások Új-Skóciát tartják a lehetséges helyszínnek, sőt felmerült az új-angliai térség is, ami viszont már az Egyesült Államok területén lenne, szemben az eddig felsorolt, most Kanadához tartozó helyszínekkel.

Hozzászólások

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket