IQ-nap a Millenárison a Mensa szervezésében
Agyműves foglalkozásokkal, agybani piaccal és agytorna-órákkal várja a gyerekeket és felnõtteket a Mensa HungarIQa és a Millenáris Kht. közös szervezésű rendezvénysorozata pénteken és szombaton.
A Mensa nemzetközi egyesület magyar szervezete, a Mensa HungarIQa fennállásának tizedik évfordulóját intelligencia- és gondolatébresztõ programokkal ünnepli a Millenáris Parkban.
Az érdeklõdõk szellemi erõpróbákon vehetnek részt, matematikai, vizuális, nyelvi, logikai feladványokat oldhatnak meg, összemérhetik tudásukat scrabble-ben és óriás keresztrejtvényt fejthetnek az agyműves foglalkozások és az agytorna-órák keretében, vagy az agybani piacon adhatják vehetik a tudást a meghívott elõadók társaságában.
Agyafúrt témakörökrõl tart elõadást többek között Mérõ László matematikus vagy Egyed László fizikus, a Csodák Palotájának igazgatója, de a beszélgetésen részt vesz pszichológus, pedagógus, sejtbiológus és könyvkiadó is.
Mindkét napon lehetõség lesz, kedvezményes áron IQ tesztek kitöltésére is – mondta el az MTI-nek Balanyi Bibliána, Mensa HungarIQa elnöke. Hozzátette: az eredményt három hét múlva oklevél kíséretében postázzák majd.
A 950 tagot számláló Mensa HungarIQa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket és méltó társadalmi rangjára emelje a kiemelkedõ szellemi tevékenységet. A tagok ugyan a legkülönbözõbb foglalkozási területekrõl érkeztek, más hobbival rendelkeznek, más szakterületen járatosak, de két dologban biztosan megegyeznek: ellenõrzött IQ tesztben 98 százalék felett teljesítenek, és elismerik a vízipisztoly-párbajt, mint a vitás kérdések elrendezésének egyik lehetséges módját.