November 7: ha ma törne ki a forradalom, az oroszok 42 százaléka támogatná
Ha ma törne ki Oroszországban a kommunista forradalom, akkor a lakosság 42 százaléka támogatná a bolsevikokat - ez az érdekes eredménye annak a felmérésnek, amelyet az 1917-es októberi forradalom 86. évfordulója előtt végeztek.
Csak a megkérdezettek 10 százaléka volna kész harcolni a vörösök ellen, 27 százalék nem tenne semmit, kivárna, 16 százalék pedig elhagyná az országot – derült ki a VCIOM-A központ közvélemény-kutatása alapján.
A 3, 4 százalékos hibatűrésű, reprezentatív, 1600 fős mintavétellel végzett felmérés során a válaszadók közel egyharmada úgy foglalt állást, hogy az októberi forradalom társadalmi és gazdasági fejlődést adott Oroszország népeinek. 20 százalék szerint éppen ellenkezőleg, a forradalom hátráltatta fejlődésüket, 13 százalék pedig egyenesen katasztrófáról beszél. 19 százalék egyszerűen úgy vélte, hogy új fejezet nyílt a népek történelmében.
A felmérés eredményét a mai orosz pártszerkeze alapján vizsgálva az az eredmény, hogy a Kreml támogatta Egységes Oroszország párt híveinek többsége forradalom esetén kivárna, a kommunisták aktívan támogatnák az eseményt, a forradalom ellen harcolók pedig elsősorban a liberális Jabloko pártot támogatók közül kerülnének ki. A másik liberális párt, a Jobboldali Erők Szövetsége híveinek többsége külföldre menekülne. A Vlagyimir Zsirinovszkij vezette Liberális Demokrata Párt mögött állók közül érdekes módon egyaránt kerültek volna ki a kommunistákat segítők, az ellenük ádázul harcolók és menekülők.