Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Camille Pissaro – korának számkivetettje volt

National Geographic Magyarország

Száz éve, 1903. november 12-én halt meg a francia impresszionista festészet neves alakja, Camille Pissarro. Egész életében kitartott a századvég lenézett és kitaszított művészi irányzata mellett – nemhiába, hiszen később olyan kiváló mesterek tekintették őt tanáruknak, mint Cézanne és van Gogh.

Pissarro 1831. július 10-én született a dán Antillákon, Szent Tamás szigetén, egy portugál származású francia, vas- és rövidárukereskedő fiaként. (Érdemes tudni, hogy a mai amerikai Virgin-szigeteket hívták egykor dán Antilláknak, az USA ugyanis csak 1917-ben vásárolta meg 25 millió dollárért a szigetcsoportot, s nevezte át a térséget.)

Visszatérve Pissarróhoz: 12 éves korától a Savary igazgatósága alatt működő franciaországi intézetben tanulja a rajzolás és festészet mesterségét, az igazgató, szakítva az akadémiai iskolával, kivezeti a természetbe tanítványait. A festő pályája (hét éves kitérővel, mikor édesapja üzletében dolgozott), Párizsban folytatódott, 1855-ben Corot és Anton Melbye tanítványa lett, rendszeresen látogatja a Suisse Akadémiát, ahol ismeretséget köt Edouard Monet-val.

Ebben az időben a festők egyetlen útja a sikerhez a Szalonon át vezetett, a kétévente (később évente) megrendezett kiállításra csak azok a képek kerülhettek, amelyek megfeleltek a bíráló zsűri ízlésének, az impresszionisták erre gyakran képtelenek voltak. Reménytelen küzdelem kezdődött az új stílust képviselők és az elfogadott irányzatot követők között, ennek eredményeként az impresszionistákat egészen a XX. század elejéig megvetés és ellenszenv kísérte.

Az a néhány kép, amely valamilyen véletlen folytán mégis kiállításra került, nem váltott ki semmiféle reakciót a közönség részéről, teljes visszhangtalanság kísérte 1859-ben Pissarro „Montmorency-i táját” csakúgy, mint az 1861-ben kiállított Monet festményt, a „Spanyol énekest”.

1863-ban hatalmas lehetőség nyílt Pissarro és társai előtt, a Szalon négyezer képet utasított vissza, ez akkora felháborodást váltott ki, hogy III. Napóleon személyesen tekintette meg az elutasítottak képeit. Az ő támogatásával jön létre a Visszautasítottak Szalonja, ezen a kiállításon Pissarro alkotásai mellett már megtaláljuk Manet, Cézanne, Armand Guillaumin festményeit is. Ám a kiállítás eredménye még így is katasztrofális volt, a közönség és a kritika felháborodva utasította el őket.

 Voisins a falu széle

Voisins a falu széle

A művészeti számkivetettség együtt járt az anyagi ellehetetlenüléssel. Néhány szerencsésebb festő, mint Renoir és Degas némi támogatást adnak nyomorgó sorstársaiknak, kiknek a képét csupán jótékonyságból vásárolja meg Durand-Ruel műkereskedő, vagy Martin apó, egy volt kardalos, illetve Tanguy apó, a gipszöntő. A francia mesterek munkáját európai érdektelenség kísérte, erre jó példa Pissarro és Monet képeinek sorsa a francia-német (1870) háborúban. Mindkét festő műveit felhasználták a német katona-mészárosok és szálláscsinálók, az előbbiek kötényként használták, az utóbbiak az udvart terítették le velük, nehogy sáros legyen a csizmájuk.

Pissarro a háború elől Angliába menekült, de ott sem tartották kiállításra méltónak képeit, hiába festette meg a „Vasút Norwoodnál” és a „Upper Norwood utca kocsival” című képeket. 1871-ben tér vissza Franciaországba és Pontoise városkában telepedik le, rövidesen csatlakozik hozzá két régi barátja Cézanne és Guillaumin. Ekkor festett képeit (Voisins, a falu széle, Vörös háztetők) az érett impresszionizmus kialakulásának fontos állomásának tartják. Ez évben történt a stílus megnevezése is, Monet: Impresszió, a felkelő nap. című festménye nyomán.

Önálló kiállítások és árverések

1874-1886 között nyolc kiállítást önállóan szerveznek meg, többet a festő, Degas anyagi támogatásával. Az első kiállításon 30 festő, 165 képpel vett részt, a várt siker azonban ismételten elmaradt, a Figaro kritikusa így kommentál: „letartóztattak egy szerencsétlen embert, aki, kijövet a kiállításról, megmarta a járókelőket.”

Nem sikerültek a nagy árverések sem, pedig élelmes kereskedők ekkor egy Renoir vagy Monet képet 100-300 frankért vásárolhattak volna.

Pissarro festészete az 1880-as évek elejétől megváltozik, tájképek helyett figurális ábrázolások kerülnek előtérbe (Pásztorlány, Ülő parasztlány), a téma változásával egyidőben, a festési technikája is megváltozik, csatlakozik a neoimpresszionistákhoz, illetve a pointillistákhoz. Ahogy akkor mondta: „romantikus impresszionizmus helyett a tudományos impresszionizmust választottam”. Ekkor ismerkedik meg Van Gogh-hal, kinek rövid ideig tanára lesz.

1890-ben szakít a pointillistákkal, és visszatér régi stílusához, s már Párizsban festi meg utolsó műveit, a „Pont Neuf”-öt, és a „Boulevard Montmartre téli reggelen”-t. Élete utolsó éveiben már alig lát, halálát pedig egy félrekezelt vérmérgezés okozta.

December elsejétől a Szépművészeti Múzeum Monet és barátai címmel impresszionista festők műveit állítja ki. (lásd erről cikkünket: Szenzációs impresszionista kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.)

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket