Szlovákia hatmillió koronát költött idén magyar emlékhelyek felújítására
Több mint hatmillió koronát fordított az idén a szlovák kormány a szlovákiai magyar emlékhelyek felújítására.
A kisebbségi kérdéseket felügyelő Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a szlovák közszolgálati rádió magyar nyelvű adásának, a Pátria Rádiónak nyilatkozva összegezte az idei támogatásokat. Elmondta: hivatalával még az év első felében elkészíttetett egy magyar emlékhely-programot, amelynek megvalósítására az idén 6 millió 300 ezer korona kormányzati támogatást sikerült fordítani.
A legtöbb pénzt, két és félmillió koronát a számtalan rongálás után felújított és új, védettebb helyen felállított pozsonyi Petőfi-szoborra fordították, amelynek költségeihez magyarországi kormányzati intézmények és alapítványok is bőkezűen hozzájárultak, de közadakozásból összegyűlt pénzek is segítették, hogy a költő szobra ne váljon a vandálok martalékává.
Csáky hivatala hasonlóképpen támogatja majd a jövő év márciusában felállítandó rimaszombati Petőfi-szobor ügyét, de a pénzt már csak a jövő év elején tudja folyósítani. A Csáky rendelkezésére álló pénzekből 2003-ban még a ferencesek füleki templomának és Madách Imre alsósztregovai síremlékének és múzeumának felújítására jutott jelentősebb összeg, de sikerült támogatni azt a rozsnyói kezdeményezést is, hogy a gömöri városban mielőbb újra felállíthassák Kossuth Lajos életnagyságú szobrát, amely évtizedekig egy fűtőházban hevert.