A kapucinus rend Budán – kiállítás az alsóvízivárosi templomban
A kapucinus rend Budán címmel kiállítás nyílik szombaton Budapesten, az alsóvízivárosi kapucinus templomban. A tárlaton a rend 1687-ben kelt magyarországi alapítólevelét is megtekinthetik az érdeklődők - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Szent Erzsébet-búcsú keretében, hagyományteremtő szándékkal megrendezendő kamara kiállítás áttekinti a kapucinus rend budai, több mint három évszázados tevékenységét, a plébánia és az egyházközség életét – mondta Halabuk József történész.
Ismertetése szerint a kolduló-térítő kapucinus rendnek napjainkban mindössze tucatnyi tagja van Magyarországon. Budán kívül van plébániájuk Móron, Tatán és Máriabesnyőn is, az utóbbi helyen azonban a szolgálatot létszámhiány miatt a váci egyházmegye látja el. A magyarországi szerzeteseket ideiglenesen a velencei rendtartományhoz „csatolták”, jelenleg a Fő utcai templomnak is olasz származású plébánosa van, Alberto atya személyében.
A történész ismertetése szerint a kapucinusokat Széchenyi György esztergomi érsek telepítette le a XVII. század végén Budán, rendelkezésükre bocsátva a szükséges összeget ahhoz, hogy rendházat építsenek. A rendházat a törökök részben lebontották, részben átépítették, s helyében dzsámit emeltek. Az épület később újra a kapucinusokhoz került, akik többször átépítették azt, s 1854-ben – romantikus stílusban – templomot emeltek e helyütt.
Halabuk József kiemelte: amikor 1950-ben feloszlatták a rendeket, néhány kapucinus együtt maradt, egy „minirendház” továbbra is mûködött, így tevékenységük megszakítatlan, folyamatos maradt. A kétnapos rendezvény keretében – a kiállítás mellett – misét tartanak az elmúlt évtizedekben e templomban szolgált káplánok, valamint „Isten szegénykéje” címmel misztériumjátékot mutatnak be Assisi Szent Ferenc életéről.