Magyar Virtuális Enciklopédia – 150 címszó már készen van
Elkészült a Magyar Virtuális Enciklopédia első 150 címszava; a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutató Intézete, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) együttműködésében megvalósuló digitális enciklopédiát csütörtökön mutatták be Budapesten.
A virtuális enciklopédiának abban van nagy jelentősége, hogy bővülnek a magyar nyelvű internetes tartalmak – mondta Nyíri Kristóf, az intézet igazgatója az MTI-nek. Megjegyezte: ez azért is fontos, mert bár a világhálót egyre többen használják Magyarországon, az úgynevezett internetrobbanás mégsem következett be.
Ennek egyik oka az, hogy kevesen beszélnek idegen nyelveket – vélekedett, utalva arra, hogy a tartalomban gazdag internetes felületek többsége angol nyelvű.
A virtuális enciklopédia előkészítése az idén tavasszal kezdődött, a lényegi munka, az első 150 címszó összeállítása nyolc-tíz hét alatt készült el. Az MTA és az IHM együttműködési megállapodása szerint a projekt 2005 végéig tart, addigra – a tervek szerint – 3200 címszó kerül be az enciklopédiába – jegyezte meg.
Nyíri Kristóf reményei szerint a munkát nem kell abbahagyniuk és tartalma a 2005-ös év után is bővülhet. Az igazgató szerint a digitális enciklopédiának a hagyományos, nyomtatott enciklopédiákkal szemben az a nagy előnye, hogy bármikor bővíthető, frissíthetőek a magyarázatok.
A virtuális enciklopédiában az alfabetikus (betűrend szerinti) sorrendre sem kell ügyelni, nem az adja feltétlenül a rendezőelvét. A szöveges magyarázatok mellett képeket, hangzó anyagokat is tud közvetíteni -tette hozzá.
Nyíri Kristóf kitért arra, hogy a címszavak megtervezésében és elkészítésében a magyar tudóstársadalom tagjai is közreműködnek. Az igazgató szerint a virtuális enciklopédiát – amelyet a http://www.enc.hu felületen lehet elérni – az oktatásban is jó eredménnyel tudják majd használni.