Valkó lesz a a regionális hulladéklerakó helyszíne?

Helyi népszavazás kiírásáról döntött a valkói képviselő-testület, a lakosságtól téve függővé, létesüljön-e regionális hulladéklerakó a Pest megyei település határában vagy sem - közölte a nagyközség polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Az Északkelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás keresi a helyet, ahol 99 település számára közös hulladéklerakót építhet, ám eddig öt helyen, legutóbb vasárnap Keszegen utasította el a lakosság a kezdeményezést.
Valkón azonban remény van a beruházás megvalósítására – tette hozzá, hiszen a község határában egy olyan 200 hektáros területről van szó, ahol a talajadottságok miatt a mezőgazdasági művelés ráfizetéses, ugyanakkor a hely a környezet károsítása nélkül alkalmas hulladéklerakó építésére.
A polgármester megjegyezte: ráadásul a valkói szeméttelep jövő évben megtelik, s új helyet kell keresni e célra, s ennek létesítéséhez az önkormányzatnak nincs pénze. Így kapóra jönne a regionális telep kialakítása. A képviselő- testület ezért áll ki egyöntetűen a beruházás mellett, amelynek 6, 6 milliárdos költségét fele részben az EU állná – mondta.
A helyi népszavazás időpontját december 7-re jelölték ki – húzta alá a polgármester. Addig a lakosság körében szakmai ismertetőket szerveznek, a pusztazámori lerakó megtekintésére már volt is egy autóbusz-kirándulás az érdeklődők számára, akik meggyőződhettek róla, a korszerű hulladéktárolás nem jár környezetkárosítással – fűzte hozzá Molnár Szabó László.
Valkó 2300 lakosából 1750-en járulhatnak majd az urnák elé, s amennyiben az igen szavazat lesz a több, úgy hamarosan megindulhat a beruházás – mondta. Hertel László, az említett önkormányzati társulás elnöke korábban úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a 3 milliárd forintos uniós támogatás elvész, ha december végéig nem tudják kijelölni az építendő lerakó helyét.