Ármin, Pálma, Izidor2021. május 10., hétfő
Kultúra

Elutasító népszavazások – mi lesz a Pest megyei hulladékkezelés sorsa?

National Geographic Magyarország

A 99 Pest és Nógrád megyei település regionális hulladékkezelési programjának eddigi kudarcaiból le kell vonni a tanulságokat, s a szaktárca ezt meg is tette - mondta Donáth Béla, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának vezetője az MTI érdeklődésére.

Már korábban elkezdtük egy alternatív megoldás előkészítését annak érdekében, hogy ez a térség is hozzájuthasson az ISPA-támogatáshoz, illetve megoldhassa korszerű hulladékgazdálkodását. Ugyanakkor a kistérségek képviselőivel moratóriumot vállaltunk, hogy november 16-ig az ötödik, a keszegi népszavazásig nem hozzuk mindezt nyilvánosságra, nem befolyásoljuk a népszavazás eredményét – utalt rá Donáth Béla. Ez a moratórium lejárt és a következő, decemberre tervezett népszavazásra már nem vonatkozik.

Donáth Béla szerint az alternatív megoldás előkészítésével év végéig Brüsszelnek elfogadható módosítási javaslatot tehetnek, így nem vész el a támogatási összeg. A pályázatban eredetileg szereplő területi határok nem változhatnak. A 6, 6 milliárd forintos fejlesztésre 3 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a beruházást koordináló Észak-Kelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás, de az 1, 5 millió köbméteres központi hulladéklerakó építéséhez eddig nem sikerült helyszínt találni Pest illetve Nógrád megyében. Már öt településen tartottak népszavazást, valamennyi elutasította a beruházást.

A Fejlesztési Igazgatóság vezetője elmondta: a program eddigi alakulása alapján a pályázatban szereplő régióban felmerült, hogy nem egy nagy, hanem több kisebb kezelőtelepet kellene létesíteni alternatív megoldásként. Mivel az ISPA a magántulajdonú telepekhez nem, csak önkormányzatiakhoz ad támogatást, így a már meglévő önkormányzati létesítmények jöhettek szóba ehhez a megoldáshoz. Az idő előre haladtával már komolyan vizsgálni kell az alternatív megoldásokat, nem lehet csak a folyamatban lévő népszavazások eredményére várni.

Gödöllőn egy már meglévő, jól megépített hulladéklerakót lehetne bővíteni. A bővítésre már jóváhagyott tervek vannak, a helyi területfejlesztési tervben is szerepel ez a bővítés. Ez a létesítmény szolgálná ki a régió déli településeit. A Nógrádmarcaliban lévő telep korszerűsítéssel, komposztáló építésével szintén alkalmas lehet a régió bizonyos mennyiségű hulladékának fogadására az északi területekről. E két település vezetői is lehetségesnek tartják, hogy meglévő létesítményeiket hasznosítva részt vegyenek a programban. A program további része, hogy a Dunától nyugatra is keresnének egy harmadik lerakási lehetőséget.

Donáth Béla elmondta: mindezeken túl a program része lenne a szelektív hulladékgyűjtés minél szélesebb körű alkalmazása is, így a lerakásra kerülő mennyiség csökkentése. Az eredeti programban szereplő 1, 5 millió köbméteres mennyiség az alapos elemzéseket követően soknak tűnik, ennél lényegesen kevesebb tárolókapacitás is elegendő lesz.

A tanulságokat annál inkább le kell vonni, mert az országban összesen 14 hasonló régiós szintű hulladékgazdálkodási program fut az Európai Unió támogatásával problémamentesen, csak a Pest illetve Nógrád megyei települések programja körül alakult ki ennyi feszültség – jegyezte meg Donáth Béla.

Tanulságként annyi mindenképpen elmondható, hogy csak véglegesen eldöntött helyszínnel, ha szükséges, akkor támogató népszavazási eredménnyel szabad elküldeni a pályázatot Brüsszelbe – húzta alá a Fejlesztési Igazgatóság vezetője.

Hozzászólások

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Itt a tavasz, megújul a természet és megújulunk mi is.

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

A nyughelyben egy hároméves gyermek maradványait temették el.

Mikor is lett vége a második világháborúnak?

Mikor is lett vége a második világháborúnak?

Európában számos országban május 8-án ünneplik a második világháború végét.

Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

A Mary Rose korának egyik legnagyobb és legveszélyesebb hadihajója volt.

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A mai napon van évfordulója annak, hogy 1900. május 7-én átadták a Stefánia út egyik ékességét, a Magyar Királyi Földtani Intézetet.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket