Leó, Szaniszló, Glória2021. április 11., vasárnap
Kultúra

Grúzia és a világpolitika

National Geographic Magyarország

Grúzia az elmúlt napokban a világpolitika középpontjába került. A több kultúra és civilizáció határán fekvő kaukázusi „ütközőállam” története rendkívül változatos.

A mai Grúzia területén, már 2500 évvel ezelőtt nagyobb szervezettségű rabszolgatartó államok jöttek létre. A görög mitológiából is ismert Kolkhisz nagyjából ezen a területen létezett. Az Aranygyapjúért útnak induló Argonauták története is részben arról szól, hogy miként ragadják el Kolkhisz uralkodójától az értékes kincset a leleményes görögök.

A rejtélyes Ibéria

Kolkhisszal egyidőben, a Kr. e. 4. században egy másik rabszolgatartó állam, Ibéria is létezett ezen a földön. Ibéria neve egyébként ma már Spanyolország kapcsán, az Ibériai-félsziget miatt ismert, az európai történelem érdekességei közé tartozik e név fennmaradása Ázsia határvidékén, a Kaukázusban is. Ibéria neve egyébként a grúzoknál Kartliként fordul elő.

A mai grúz területek Kr. e. 63-tól római uralom alá kerülnek, majd az időszámításunk szerinti III. századtól, Grúzia ütközőponttá válik a Római Birodalom és a keleten terjeszkedő Szasszanida birodalom között.

Keresztény állam

Grúzia területén a kereszténység a Kr. u. IV. századtól elterjedt, a terület építészetének úgynevezett „zsinagógai hagyományai” vannak, ami a jeruzsálemi kapcsolatokra utal. A grúz egyház Kr. u. 472-től monofizita lett (szír hatásra), majd 607-től a bizánci egyházhoz csatlakozott. A Kr. u. IV. századtól ugyanis a kelet-római császárság, a későbbi Bizánc fennhatósága alá kerül a térség, és ekkor bontakozik ki a Fekete-tenger partján lévő városokban a keresztény kultúra.

Kartli (Ibéria) királya, Mirian király teszi meg végül államvallássá a kereszténységet. Kartlin kívül is hódít azonban a kereszténység: Cate király 523-ban Bizáncban vette fel a keresztet. A hatodik században alakulnak ki a nagy keresztény központok, így 578-604 között Dzsváriban létesült Szent-Kereszt kultuszhely, Szent Nino térítésének emlékére „Életadó oszlopot” is állítanak.

Arab, perzsa és tatár hódítók

Az első fénykor
Grúzia első fénykorát 975 és 1014 között éli, amikor III. Bagrat király uralkodik. Bagrat fővárosa Kutaisziban volt. Kutaiszi a Rioni folyó völgyében, az egyetlen nagyobb, alföldi jellegű vidéken fekszik, amely Nyugat-Grúziában található. Ugyancsak fontos uralkodónak számított 1089 és 1125 között IV. (Építő) Dávid király, aki a szerzetesi építészet legfőbb képviselője a grúz kultúrában.

A bizánci uralmat később perzsa és arab hódítók követik Grúziában. Az iszlám hódítás 736-ban kezdődik a térségben, ekkor egy arab fennhatóság alatt álló emirátus létesül itt. A kilencedik században az arab birodalom meggyengülésével párhuzamosan Grúzia ismét önállósul, lendületes kulturális és gazdasági fejlődés indul az országban. A VIII-X. század között áll fenn a Kahetinek nevezett önálló fejedelemség.

A grúz feudális állam második fénykorát III. György (Giorgi) király alatt éri el, aki 1156 és 1184 között uralkodott. Grúzia hatalmának tetőpontjára György lánya, Tamara idején jut. Tamara 1184 és 1213 között van hatalmon. Ezután azonban gyorsan összeomlik a grúz állam, hasonló okokból, amiért a középkori magyar állam is válságba jutott: ekkor érnek ugyanis oda a tatárok. Csakhogy míg Magyarországról Batu kán seregei visszafordulnak, a Grúziába az 1220-as, 1230-as években betörő hódítók hosszú távra rendezkednek be. A tatár fennhatóság 1329-ig tart.

Felaprózódás: tatárok, törökök és oroszok

1329-1334 között ugyan V. György (Giorgi) király ugyan ismét egyesíti az országot, ám a tatár betörések sorozatosan megismétlődnek. 1386 és 1403 között Timur Lenk (Tamerlán) pusztításai nyomán végérvényesen kis fejedelemségekre bomlik Grúzia. Timur Lenk erejére egyébként jellemző, hogy még a félelmetes oszmán törököket is legyőzte, aminek Magyarország volt az egyik legfőbb haszonélvezője: a Manzikertnél aratott tatár győzelem miatt ugyanis a nikápolyi csatában a törököktől vereséget szenvedő Zsigmond királyunk újra össze tudta szedni az erejét, és volt ideje kiépíteni a végvárrendszert déli határunkon.

Grúzia véglegesnek tűnő megszűnése 1555-ben következett be. Ekkor már nem a tatároknak, hanem a megerősödő Törökországnak és a perzsa Iránnak volt a legfőbb befolyása a területre. A törökök és a perzsák így felosztották egymás között Grúziát (és egyébként a szomszédos, szintén keresztény Örményországot is). Ezzel az ország függetlensége hosszú évszázadokra csak álom marad, a XIX. században viszont a grúzok csatlakoznak a terjeszkedő cári Oroszországhoz. Ezzel ugyan a széttagoltság megszűnt, de a cári önkényuralom újabb külső elnyomást kényszerít a térségre.

Adzsaria és Batumi bekebelezése

Az orosz csapatok az 1877-78-as orosz-török háborúban elfoglalták Batumit, és azt a cári birodalomhoz csatolt Grúziának adják. (Az 1877-78-as háború eredményeként jön létre a Törökországból kiszakított Bulgária is, hogy egy ezzel egyidőben történő európai folyamatra is utaljunk.) Batumi a kialakuló kapitalista viszonyok között nagyipari központtá fejlődött. Batumi Grúziához csatolása olyan problémákat vetett fel, amelyek máig hatnak.

Ez a kis terület, Batumi környéke, vagyis Adzsaria ma a grúz-török határon fekszik, s az ottani csempészkereskedelem egyik központja. Minthogy a Szovjetunió fennállása idején e területen ért össze a NATO és a Varsói Szerződés a szárazföldön, nagyon komoly orosz katonai bázisok működnek még ma is a területen. Adzsaria gyakorlatilag ma önállóan kormányozza magát, részben az orosz katonai erőre támaszkodva, amely az anarchikus Grúzián belül helyi kiskirályokat, például Abasidze keményvonalas vezetőt emelte Adzsaria élére. Abasidze most is kihasználja helyzetét: máris rendkívüli állapotot vezetett be Batumiban és Adzsaria egész területén.

A cári uralom és a mensevikek

De térjünk vissza Grúzia történetéhez: az orosz cári uralom bomladozását az ipari központokban szervezkedő munkásság sietteti elsősorban. Ez történik a gyáriparát tekintve fejlett Péterváron, a cári fővárosban, továbbá Moszkvában (a szovjet birodalom későbbi központjában) és az iparilag nagyon fejlett Kaukázusban is. Nem véletlen, hogy az orosz munkásmozgalom vezetői között nagy számban találhatók grúzok. A mensevikek és a bolsevikok között is számosan vesznek részt a forradalmakban.

Az 1905-1907-es forradalomban még főleg parasztzendülések történtek Nyugat-Grúziában, később azonban, 1917-ben már szovjetek alakulnak a kaukázusi területeken. A mensevikek hoznak létre először kormányt Grúziában, Kaukázusontúli Bizottság néven, később, 1918-ban pedig kikiáltják a független grúz köztársaságot.

Jönnek a németek, a britek, a törökök és a Vörös Hadsereg

1918 és 1921 között ismét nagyhatalmi játszmák hatósugarába kerül Grúzia. Német, brit és török csapatok szállják meg. Érdekes, hogy az első világháborúban még ádáz ellenfélként egymással küzdő britek és németek 1918-tól itt már vállvetve harcolnak a bolsevikokkal szemben. Végül is hiába, minthogy 1922-ben a Vörös Hadsereg megdönti a grúz mensevik kormányt. Az azerbajdzsáni, az örmény és a grúz szovjet államok ezután létrehozzák a Kaukázusontúli Szocialista Köztársaságok Szövetségét. A szövetség 1922-ben csatlakozik a Szovjetunióhoz, úgyhogy Grúzia függetlensége ismét álommá válik.

Közben a Szovjetunióban egyre magasabbra emelkedik egy grúz származású politikus csillaga. Az eredetileg Dzsugasvilinek hívott Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet pártfőtitkárként gyakorlatilag minden hatalmat a maga kezébe vesz, és szinte önkényuralkodóként irányítja a Szovjetuniót. Grúzia azonban ezzel nem nyeri vissza önállóságát, csupán annyi változás történik, hogy 1936. december 5-én feloszlatják a Kaukázusontúli Köztársaságok Szövetségét, és Grúzia önálló szovjet köztársaságként csatlakozik a Szovjetunióhoz.

Ismét önállóság

 Eduard Sevardnadze

Eduard Sevardnadze

Grúzia önállóságának kérdése először a kilencvenes években vetődik fel ismét. A balti köztársaságok után ez az államszerveződés veti először fel az elszakadás kérdését a Szovjetuniótól. A parlament 1991. április 9-én jelentette be függetlenségét. Az első elnök Zviad Gamszahurdija lett az országban. Grúzia ekkor még a szovjet befolyástól való félelmében a Független Államok Közösségéhez sem csatlakozik.

1992-ben Gamszahurdia radikális jobboldali fordulatot hajt végre, és ekkor még jobban elfordul Oroszországtól. Ez a belső, baloldali erők elégedetlenségét váltja ki, akik végül fegyverrel megdöntik Gamszhurdia hatalmát. A grúz Katonai Tanács Eduard Sevardnadzét nevezi ki az államtanács elnökévé. 1993-ban Grúzia csatlakozott a Független Államok Közösségéhez, így a volt szovjet utódállamok közé kerülve a köztársaság ismét Moszkvához közeledett.

Sevardnadze régebben Moszkva-barát volt

Sevardnadze
Sevardnadze sok éven át volt korábban a grúz kommunista párt vezetője, később szovjet külügyminiszter lett. Nagy szerepe volt a Szovjetunió békés felbomlásában, a német újraegyesítés békés levezénylésében, a hidegháború befejezésében.

Sevardnadze, bár a Moszkva-barát erők emelték az államfői posztra, fokozatosan távolodott politikáját tekintve Oroszországtól. Moszkva ezt nem nézte jó szemmel. Több grúz tagköztársaságban, Dél-Oszétiában és Adzsariában jelen voltak és vannak az orosz csapatok, amelyek egyes tartományokat gyakorlatilag kiszakítottak Grúzia fennhatósága alól. Ilyen tartomány Abházia is, amely magát önálló államnak tekinti a Fekete-tenger partján. Abháziát a világ országai nem ismerik el, de fegyveres harcok során gyakorlatilag önállóságot élvez Grúziától. (Abházia központja az ismert Fekete-tenger parti üdülőhely, Szuhumi.)

A Grúzián belüli politikai feszültséget jelezték, hogy a kilencvenes évek során többször kíséreltek meg merényletet Sevardnadze grúz elnök ellen. Sevardnadze azzal is kihívta maga ellen Moszkva haragját, hogy az Oroszországgal határos területeken, menedéket adott, de legalábbis megtűrte a csecsen lázadók működését. Az orosz hadsereg Csecsenföldön így nem tudott soha tartós eredményeket elérni, a lázadók ugyanis a független Grúzia területén kerestek védelmet.

Moszkva közbeszól

Grúzia elnöke tehát a világpolitikában egyre nehezebben elfogadható szerepet kezdett el betölteni. A csecsen konfliktus elhúzódása, a muzulmán-keresztény ellentétek kiélezése sem Oroszország, sem az Egyesült Államok érdekeit nem szolgálta a Közel-Kelethez igen közeli Grúziában. Ezek után nem meglepő, hogy a 2003. november 2-ai választások után, amelyeken Sevardnadzéék állítólag csalásokat követtek el, felerősödött a grúz ellenzék tiltakozása. A parlamentet most szombaton elfoglaló ellenzék mellé állt rögtön Igor Ivanov orosz külügyminiszter, aki vasárnap virradóra már Tbilisziben, Grúzia fővárosában tárgyalt.

Ivanov először az ellenzék által megszállt Parlamentben szólalt fel, legitimálva ezzel a demonstrációt. Majd a rezidenciájára menekült Sevardnadzével tárgyalt, aki hamarosan benyújtotta lemondását. Átadva a helyét az új átmeneti jellegű grúz vezetésnek, élén Nino Burdzsanadze parlamenti elnöknek és ideiglenes új államfőnek, aki az Oroszországgal való baráti viszonyt hangsúlyozta kinevezése után közvetlenül.

Hozzászólások

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

A megváltozott tudatállapotot szándékosan idézhették elő, hogy segítse a különleges rajzok létrehozását.

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Az ingyenes platformon megnézhetjük, hogy hogyan nézett ki Baalbek időszámítás szerint 215-ben.

Szomorú titkot rejt a svéd püspök sírja

Szomorú titkot rejt a svéd püspök sírja

Peder Winstrup püspök 1679-ben hunyt el, holtteste a 17. század egyik legjobb állapotban konzerválódott emberi maradványa. A főpap nyughelye ugyanakkor nem csak emiatt érdekes.

Ismeretlen népcsoport nyomára bukkantak

Ismeretlen népcsoport nyomára bukkantak

Úgy tűnik, 45 ezer éve egy eddig ismeretlen népmozgás zajlott Európában.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket