Mentőhalászat a Tisza-tavon

Eddig 1.400 kilogramm halat fogtak ki a mentőhalászatok során a téli vízszintre átállt Tisza-tavon a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) halőrei - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Dudás Tibor, a szervezet tározótavi kirendeltségének vezetője.
A Mohosz illetékese a novemberi műveletet azzal indokolta, hogy a tó vízszintjét a téli hónapokra az idén a kiskörei vízmércén mért 720 centiméterről 570 centiméterre csökkentették, és ennek következtében a halak egy része veszélyesen vízszegény területeken maradt.
Ezekről a helyekről a maguk erejéből nem tudnának eljutni további megélhetésüket biztosító élő Tiszába, így egy idő után elpusztulnának, vagy az orvhalászok könnyű zsákmányává válnának. Az első egyhetes akció alatt a Tisza-tó 80-120 hektár területét vizsgálták át, és onnan telepítették át a már telelésre készülő halakat.
A megmentett halak 60 százaléka süllő, 20 százaléka csuka, 5 százaléka dévérkeszeg. Ha figyelembe vesszük, hogy egy kilogramm süllő piaci ára 1.200 forint, akkor legalább egy millió forint értékűt mentettünk meg az elpusztulástól – húzta alá a szakember.
Ennek ellenére az akció haszna nem elsősorban a megmentett halak mennyiségében mérhető, sokkal inkább abban, hogy a tó halállományából a nemes fajok lehetőleg egyetlen egyedét se veszítsük el – fűzte hozzá. A Mohosz mentőhalászatát még két hétig folytatják a halőrök.