Nem felelős a Miskolci Vadaspark a párducmarásért

Nem felelős a Miskolci Vadaspark azért a balesetért, amelyben egy feketepárduc megmart egy négyéves kislányt, aki az ügyészségi vizsgálat szerint túlságosan közel merészkedett az állat ketrecéhez - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
A vadaspark feketepárduca október 12-én magához rántott és megsebesített egy kislányt, akit szülei fotózás miatt a ketrec közelébe engedtek. Az eset kapcsán a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Martossy György ügyészségi szóvivő elmondta: a szakértői vélemény alapján kialakított ügyészi állásfoglalás szerint a vadaspark és alkalmazottai esetében sem intézményi, sem személyi, büntetőjogi felelősség nem állapítható meg, a jogszabályoknak megfelelően alakították ki a ketrecet, és a hozzávezető sétautat.
A rendőrség az apát és az anyát gyanúsítottként hallgatta ki kiskorú veszélyeztetése miatt. Még nem döntöttek abban, hogy javasolnak-e vádemelést ellenük. A kislány édesapja korábban az MTI-nek elmondta: semmiféle tiltó jelzést nem látott a helyszínen. Ugyanakkor elismerte: gyerekét úgy akarta lefényképezni, hogy a fotón a párduc is látszódjék, ezért engedte a ketrec közelébe.