Tutanhamon sírjának feltárása

Howard Carter rajzolóként kezdte pályafutását Egyiptomban és ilyen minőségben állt Sir Flinders Petrie, majd Theodore Davis szolgálatába. A két híres egyiptológus mellett rengeteg tapasztalatot gyűjtött, ezzel lehetővé vált, hogy 1903-ban elnyerje Alsó- és Közép Egyiptom régészeti felügyeletének irányítását. Szerencséje továbbra sem hagyta el, négy év múlva találkozott Lord Carnarvonnal, a dúsgazdag nemessel, aki kutatótársa és ásatásainak finanszírozója lett. 1908-1912 között Théba nyugati partján folytattak kutatásokat, ennek az időszaknak emlékét őrzi az Öt év kutatás Thébában című közös könyvük. Carter a Nílus-torkolatnál végezte volna tovább ásatásait, de egy „kobrainvázió” elűzte a kíváncsiskodó kutatókat.

A „napok napja”

1919-től Carter (most már egyedül) a Királyok Völgyében ásatott és remélte, hogy végre jelentős leletre akad, túl sok esélye azonban nem volt, hiszen a völgyben eddig csak kifosztott sírokat találtak. Csak néhány hét maradt az ásatási engedély lejártáig, amikor VI. Ramszesz sírja alatt egy lépcsősort fedeztek fel, a lépcsősor alján egy falat találtak, rajta érintetlen nekropolisz (voltaképpen: temetői) pecsétekkel. A fal a fiatalon meghalt Tutanhamon fáraó sírját védte, aki mindössze 9 évig uralkodott Egyiptom trónján, a Kr. e. 1369-1343 közötti időszakban. Carnarvont azonnal értesítették, aki leányával együtt november 23-án érkezett Luxorba. Két nappal később rengeteg kíváncsiskodó sajtós, hivatalnok és magas rangú vendég előtt megkezdődött a sír feltárása, Carter erről így emlékezett meg naplójában: „a napok napja, életem legcsodálatosabb napja, melyhez hasonlót minden bizonnyal többé már nem élhetek meg.”

A sír feltárása

Az óriási figyelem miatt át kellett szervezni az ásatásokat, megbízható őrséget kellett felfogadni. A tömegesen odalátogató érdeklődők és a hivatalos szervekkel való huzavona teljesen felőrölték Carter idegeit. Az eredetileg érintetlennek hitt sírt, mint kiderült, már kétszer kirabolták, mégis töménytelen műtárgy maradt meg, a leletek mennyiségére jellemző, hogy feltárásuk, restaurálásuk és dokumentálásuk tíz évig tartott. A teljes, minden tárgyat bemutató mű 1933-ban készült el Tut-Ankh-Amen címmel. Ismeretlen okok miatt a Tutanhamon múmiáját őrző szentélyek érintetlenek maradtak, ennek köszönhető, hogy a korán elhunyt fáraó halotti maszkja a gizai szfinx és a piramisok mellett Egyiptom jelképe lehet.

Meg kell említenünk Pierre Lacau-t, a Régészeti Felügyelőség főigazgatóját, aki minden ellenkezés ellenére elérte, hogy a teljes leletgyűjtemény Egyiptomban maradjon és a széles nagyközönség számára megtekinthető legyen.

A fáraó átka

A sír felbontása után röviddel meghalt a az ásatások finanszírozója, Lord Carnarvon, majd Georges Bénédite, Arthur C. Mace. Életük egyetlen közös ponton találkozott, mindannyian részt vettek a sír felnyitásán. Hirtelen haláluk nagy megdöbbenést okozott szerte a világban. Az érdeklődést kihasználva írta meg Théophile Gautier „A múmia regénye” című könyvét, de már korábban is megjelentek olyan sci-fik, amelyek főhőseit egy megzavart fáraó szelleme ölt meg. Ha létezik is ez az átok, akkor nagyon válogatva osztogatta a halált, hiszen Carter csak 1939-ben halt meg, Gustave Lefèbvre, a Kairói Múzeum főfelügyelője csak 1957-ben, a már említett Pierre Lacau pedig 1963-ban hunyt el.

A kialakult hisztériának azonban volt egy nagyon pozitív hozadéka, halálfélelem lett úrrá a gyűjtőkön, minden lázálmukat, szerencsétlenségüket az általuk birtokolt felbecsülhetetlen értékű egyiptomi leleteknek tulajdonítottak. Ezeket remegő kezekkel adták át országuk állami múzeumainak. Mindezért a köszönet Gautier-nak jár…