Timót, Ferenc2021. január 24., vasárnap
Kultúra

Hatvan éve kezdődött a teheráni konferencia

National Geographic Magyarország

Az 1943. november 28. és december 1. között megtartott konferencia volt az első tanácskozás, amelyen a második világháború három nagy szövetségese találkozott. Churchill, Roosevelt és Sztálin megtárgyalták a háború folytatásának, valamint az azt követő konszolidációs időszaknak a legfőbb kérdéseit.

1943 novemberére már tisztán látszott, hogy a tengelyhatalmak vereségre állnak, mivel abban a háborús évben a szövetségesek több fronton is győzelmeket arattak. A németek Sztálingrádnál és Kurszknál vereséget szenvedtek a szovjetektől. Olaszországban, amelyet Churchill röviden csak úgy jellemzett, mint a tengely „lágy hasaalja”, partra szálltak a szövetségesek és Japán is elvesztette tengeri fölényét. Az tehát már egyértelmű volt, hogy a háború kiknek a győzelmével fog véget érni, de az is mindenki számára világosan látszott, hogy addig még rengeteg vér el fog folyni.

A mai Irán fővárosában a tárgyalófelek megállapodtak arról, hogy a második frontot 1944 májusában nyitják meg. Véglegesen eldőlt, hogy a partraszállásra Franciaországban kerül majd sor, nem pedig a Churchill által preferált Balkánon, ahol a britek ezután egyértelműen Tito támogatása mellett tették le voksukat.

Churchillnek a Németország felosztására vonatkozó tervét is fel kellett adnia, az általa javasolt (Bajorországból, Ausztriából és Magyarországból álló) államszövetség terve Sztálin ellenállásán megbukott. Ekkor pecsételődött meg gyakorlatilag Kelet-Európa és hazánk sorsa is az elkövetkezendő évtizedekre. Ekkor dőltek el Lengyelország, Németország későbbi határai is, természetesen a Szovjetunió javára, bár ekkor még csak nagy vonalakban látszott a háború végkimenetele.

A szovjetek ígéretet tettek egy, a nyugat-európai partraszállással egyidejűleg indítandó offenzívára, és vállalták, hogy az európai háború befejeztét követően megtámadják Japánt. Nagy vonalakban kijelölték a háború utáni Lengyelország határait, de ebben a témában sok lezáratlan kérdés maradt. Napirenden volt még Kelet-Poroszország és a Memel-vidék sorsa is. Tárgyalásokat folytattak az ENSZ létrehozásáról is.

Hozzászólások

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Manapság evidensnek vesszük, hogy léteznek egységesített fizetőeszközök, a távoli múltban azonban ez nem így volt.

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban.

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

A névtelen jegyző szobra

A névtelen jegyző szobra

A kódexekben feljegyzett megnevezése szerint ő volt P. Mester, Bélának, Magyarország néhai királyának jegyzője.

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Az elmúlt időszakban a világ számos pontján okoztak komoly veszélyt a bozót- és erdőtüzek, úgy tűnik azonban, hogy a múltban bizonyos közösségek képesek voltak együtt élni a szezonálisan felélénkülő lángokkal.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket