135 éve hunyt el a magyar sebészet “atyja”

Balassa János 1814. május 5-én született Sárszentlőrincen, itt végezte el az algimnáziumot, majd Sopronban és Pozsonyban járta ki középiskoláit. 1832-ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi szakára, majd Bécsben folytatta tanulmányait. Balassát 1838-ban a kor leghíresebb professzora, Wattmann mellett találjuk, akihez egy egyetemi ösztöndíj segítségével került. Három év múlva szerzi meg a sebészi képesítést és talán sohasem jut vissza országunkba, ha egy furcsa vizsga nem sodorja a pesti egyetem (a mai Semmelweis Egyetem) sebészeti tanszékére.

Az egyetem élén

A vizsga igen különös volt, egy ismeretlen beteget kellett megvizsgálni és meghatározni bajai okát. Balassa felállított diagnózisához ragaszkodva, szembeszállt tanárával Wittmann-nal és neki volt igaza. Talán véletlen volt, hogy a beteg, Lónyay János udvari tanácsosnak és az egyetemi ügyek döntnökének fivére volt.

Az ifjú professzor nagyarányú reformokat kívánt végrehajtani, ezért saját költségén, tanulmányútra ment Párizsba, ahol a kor legmodernebb technikai és szervezeti újításait tanulmányozta. A fiatal sebész nagyon hamar tekintélyt szerzett magának, köré gyülekeztek a tudományág reformerei, többek között a Balassa vezetett kör tagjai között találhatjuk Markusovszky Lajost, Korányi Frigyest és később hozzájuk csatlakozik Semmelweis Ignác is.

Nem nevezhetjük kora lángelméjének, feltalálónak Balassát, de azonnal meglátta egy-egy tudományos eredmény praktikumát és használhatóságát. A sebészeti beavatkozást csak végső megoldásnak tartotta, ahol csak lehetett, hagyományos módon gyógyított.

1847 tavaszán (három hónappal Morton és Warren amerikai bemutatója után) már ő is alkalmazta az éteres altatást, plasztikai sebészeti törekvései is egyedülállóak voltak. Először ötvözte a konzervatív eljárást a hűtéssel, hogy a tuberkolózisos csont- és ízületi megbetegedéseket gyógyíthassa.

Szabadságharc és börtön

A forradalom és szabadságharc újabb feladatokat adott számára: a Batthyány-kormány minisztere, Eötvös József kinevezte osztályos tanácsossá és az orvosi kar igazgatójává. Reformtervet készített, amely teljesen átformálta volna az egyetemi orvos- és nővérképzést, és jelentős szerepet osztott az államra is, amely az egészségügyi feladatokat koordinálta és irányította volna. Tervezetét – jelentős tiltakozás ellenére – törvénybe iktatták, de végrehajtását a szabadságharc leverése meghiúsította.

Balassa nevéhez fűződik a honvéd orvosi tanfolyam megszervezése, ahol a fiatal jelentkezőket készítették fel a speciális sebészi feladatokra. 1849 októberében börtönbe zárják, ahol egy utolsó kísérletet tesz Batthyány megmentésére. A volt miniszterelnök, a felesége által becsempészett késsel, megsebesítette karját, nyakát, illetve halántékát, Balassa diagnózisa szerint az ekkor már halálra ítélt Batthyányt nem lehetett (volna) kivégezni. A haláltól nem, csupán az akasztástól mentette meg az első független miniszterelnököt Balassa, minthogy Batthyányval még az éjszaka folyamán sortűz végzett.
Ismertsége és szakmai tekintélye miatt csupán három hónapot töltött börtönben, barátai, Korányi Frigyes vezetésével petíciót nyújtottak be érdekében a hatóságokhoz, és valószínűleg az is hozzájárult korai szabadulásához, hogy ő kezelte Prottmann budapesti rendőrfőnök feleségét is.

Újra szabadon

Az 1850-es években ismét összegyűlt Balassa baráti köre, szakmai megbeszéléseiket a figyelő szemek elől menekülve, lovastúráknak álcázták, ezért nevezték el ezeket a tanácskozásokat „lovasegyetem”-nek. A már világhírű sebészt azonban nem lehetett sokáig mellőzni, az MTA és több külföldi tudós társaság rendes és tiszteletbeli tagjának választotta, 1860-ban tagja lett az Orvosi Bizottságnak, később a Közoktatási Bizottságnak. Teljes politikai rehabilitációja csak az 1867-es kiegyezés után történt meg, amikor az ismét miniszteri tárcát kapott Eötvös József kinevezte az Országos Közegészségügyi Tanács elnökének.

Balassa János 1868. december 9-én hunyt el, tiszteletére a Magyar Sebésztársaság Balassa János emlékérmet adományoz a legjobbjainak.