Tamás, Perpétua, Felicitász2021. március 07., vasárnap
Kultúra

Fogy a gyerekszám az óvodákban, iskolákban

National Geographic Magyarország

Az óvodába járók száma 3 ezerrel, az általános iskolákban tanulóké 22 ezerrel kevesebb a 2003/2004. tanévben; a felsőoktatási intézményekben közel 410 ezer hallgató folytatja tanulmányait, számuk 7 százalékkal több, mint az előző tanévben - tartalmazza az oktatási tárca honlapján közzétett statisztikai gyorstájékoztató.

Ebben a tanévben 329 ezer kisgyermek jár óvodába, számuk 3 ezerrel kevesebb az előző évihez képest. Az óvodás gyermekek közül közel 6 ezret gyógypedagógiai intézményben, illetve integráltan nevelnek.

“Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók száma a 2003/2004. tanévben 908 ezer, a demográfiai folyamatoknak megfelelően 22 ezerrel kevesebb az előző tanévi létszámnál” – tartalmazza a jelentés.

A tanulók közül a gyógypedagógiai tanterv szerint, illetve integráltan oktatott fogyatékos tanulók száma – kismértékű növekedést mutatva – csaknem 53 ezer.

A nappali rendszerű oktatásban a szakiskolákban 132 ezren, a gimnáziumokban 190 ezren, a szakközépiskolákban 248 ezren tanulnak, azaz szakiskolákba jár a tanulók 23 százaléka, míg gimnáziumokba 33 százaléka, szakközépiskolákba 44 százaléka. A középfokú felnőttoktatásban 97 ezren tanulnak.

Idén 89 ezren érettségiztek és 61 ezren sikeres szakmai vizsgát tettek a nappali és felnőttoktatásban. Az egyetemeken, főiskolákon nappali képzésben 217 ezren vesznek részt, a létszámnövekedés 7 százalékos. Az esti, levelező és távoktatási tagozatokon a hallgatók száma 8 százalékkal bővült az előző évhez képest. Az államilag finanszírozott képzésben résztvevők száma 4 százalékkal haladja meg a tavalyi létszámot.

Hozzászólások

Egy csontdarab írhatja át a szlávok történetét

Egy csontdarab írhatja át a szlávok történetét

Úgy tűnik, a szláv írásbeliség nem úgy alakult, ahogy a hagyomány tartja.

Ott bukkantak egy koponyára, ahol még nem is járhatott ember

Ott bukkantak egy koponyára, ahol még nem is járhatott ember

A szakértők először nem értették, mit keres a lelet egy barlang eldugott aknájában.

2027-ben nyílhat meg az első űrhotel

2027-ben nyílhat meg az első űrhotel

Egyre kevésbé tűnik sci-finek, hogy az emberek egy nap az űrben nyaralhassanak.

A Bahamák első lakóinak nyomára bukkantak

A Bahamák első lakóinak nyomára bukkantak

Az emberek 14 ezer éve érkeztek meg a mai Floridába, a szakemberek viszont eddig azt hitték, hogy csak mintegy ezer évvel ezelőtt jutottak el a Bahamákra.

Rejtett részletekre bukkantak ősi etruszk festményeken

Rejtett részletekre bukkantak ősi etruszk festményeken

A kutatóknak sikerült felfedniük, hogy miként nézhettek ki eredetileg az ókori alkotások.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket