A román történelem a kisebbségek szemszögéből

A román történészek számára is hiánypótló információkat nyújt az a négy kötet, amelyben Varga Andrea magyar történész társszerzőivel együtt a romániai magyar, zsidó és cigány kisebbség történetét dolgozza fel, s amelyet a napokban mutattak be Bukarestben.
A könyv nagy sikerű bemutatójáról Varga Andrea adott tájékoztatást szerdán az MTI-nek. A Romániában immár kilenc éve kutatásokat folytató magyar történész két román kollégájával, Andreea Andreescuval és Lucian Nastaséval együtt állította össze az elmúlt két esztendő szorgalmas munkájának gyümölcseként a Magyarok Romániában című, kétkötetes munkát, amely az 1945 és 1968 közötti időszakot öleli fel.
Ugyanígy feldogozták a romániai cigányság 1919 és 1944 közötti történetét, és külön kötet szól a romániai zsidók 1945 és 1965 közötti sorsáról. A négy vastag kötet román nyelven íródott.
Varga Andrea különböző filmek révén is ismertté vált. Ő volt az alkotója a romániai – zsidókat és romákat sújtó – holokausztot feldolgozó három kísérleti játékfilmnek. Dokumentumfilm formájában dolgozta fel a romániai utcagyerekek helyzetét, akárcsak Nagy Imrének és társainak az 1956 utáni snagovi száműzetését.
Hamarosan befejezi annak a produkciónak a forgatását, amely a román-magyar labdarúgó mérkőzések politikai hátterét próbálja megvilágítani az 1945 és 1989 közötti időszakban.