A Unicef a kislányok megfelelő iskolázottságáért küzd

Világszerte 65 millió kislány nem részesül megfelelő iskolázottságban - állítja az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.
Csütörtökön kiadott legfrissebb jelentésében a nemzetközi szervezet egyúttal kéri az illetékeseket, hogy tegyenek sürgős lépéseket ez ellen, és útmutatást vázol fel a jelenség csökkentése érdekében.
Javasolja egyebek között, hogy a lányok oktatása kapjon megkülönböztetett figyelmet a fejlesztési tervek között, minden országban váljék a nemzeti kultúra részévé, csökkentsék a beiskolázás költségeit, illesszék be az oktatáspolitikát a szegénység elleni küzdelem programjaiba, emeljék az iskolákat a közösségi nevelés középpontjává, továbbá növeljék az oktatásra fordított összeget.
A jelentés azt is hozzáteszi, hogy mindeközben tiszteletben kell tartani a gyermekek jogaik, illetve szüleiknek azt a jogát, hogy beleszóljanak azokba a döntésekbe, amelyek közvetlenül érintik őket. Az UNICEF leszögezte, hogy az általános iskolai oktatásnak ingyenesnek, mindenkire kiterjedőnek és kötelezőnek kell lennie.