Vilma, Ünige, Csaba2021. december 05., vasárnap
Kultúra

„Fejkendőviselési” törvény születik Franciaországban

National Geographic Magyarország

Törvény megalkotását indítványozta a vallási meggyőződésre "tűntetően" utaló jelek és öltözék viselésének állami iskolákban és közintézményekben való betiltására a francia államfő által megbízott Stasi-bizottság, amely csütörtökön adta át jelentését és javaslatát Jacques Chiracnak.

Fraciaország laikussága nem kérdőjelezhető meg

A köztársasági elnök még a jelentés kézhez vétele előtt határozottan kinyilvánította, hogy a francia köztársaság laikus jellege nem kérdőjelezhető meg. A bizottság ajánlásával kapcsolatos döntését Chirac jövő szerdán hozza nyilvánosságra.

A javasolt törvény célja a Francia Köztársaság egyik alappillére, az intézmények vallási-politikai semlegességének megvédése és megszilárdítása. A Bernard Stasi professzor vezetése alatt álló húsztagú “bölcsek tanácsa” egy ellenszavazattal, gyakorlatilag egyhangúlag hagyta jóvá az indítványt, amely biztosítani kívánja valamennyi diák egyenlőségét, valamennyi meggyőződés egyenlő tiszteletét.

A bizottság indítványozza: a törvény mondja ki, hogy az állami oktatásban (kivéve az egyetemeket, mert azok autonómiát élveznek) a tanulók nem hordhatnak hitbéli meggyőződésüket hivalkodóan tanúsító megkülönböztető jelzést, sem iszlám kendőt, sem látványosan nagy méretű feszületet, sem pedig a zsidó vallásban szokásos kipát (fejfedőt). A tervezett jogszabály ezzel szemben nem tiltja, hogy a diák diszkréten vallásos szimbólumokat, keresztet, Dávid-csillagot, vagy a muzulmánok kedvelt medálját, a fatma-kezet viselje a nyakában úgy, hogy az ne sértse a többi tanuló érzékenységét. Az intézkedés a nem állami, felekezeti és magániskolákat nem érinti.

Tanítási szünetek muzulmán és zsidó ünnepeken is

A különböző vallások egyenlő jogainak biztosítása szándékával a jövőben nemcsak a keresztény ünnepek (karácsony, húsvét, stb.) alkalmából tartanak tanítási szünetet, a zsidó újév, jóm kippur napján, és a muzulmán böjti hónapot lezáró legnagyobb vallási esemény, az eid el-kebir is bevonul a tanításmentes iskolai ünnepnapok közé.

Az egész francia társadalmat, a politikai világot és az értelmiségi köröket foglalkoztató kérdést a francia iskolákban egyre sűrűbb konfliktusokat gerjesztő muzulmán kendők megjelenése tűzte napirendre. Nicolas Sarkozy belügyminiszter a rendőrség adatai alapján arról számolt be a parlamenti, majd a Stasi-bizottság előtt, hogy egy év alatt 1256 esetben okozott problémát állami tanintézményekben fiatal muszlim lányok hagyományos fejkendőben való megjelenése. Sarkozy közölte: az említett esetek többsége konfliktus nélkül zárult, összesen 6 tanulót tiltottak ki az iskolából, mert nem volt hajlandó változtatni magatartásán.

A Chirac által felkért Stasi-bizottság az előző három hónapban minisztereket, közéleti személyiségeket, civil szervezeteket, filozófusokat, szociológusokat, hittudósokat, egyházi vezetőket hallgatott meg.

A probléma gyökere

A téma ősszel jutott forrpontra, amikor egy 16 és 18 éves testvérpár (Alma és Lila Lévy, egy ateista világszemléletű zsidó ügyvéd és egy kabil muzulmánnak született, később katolicizált, majd vallását elhagyó, Algériából származó középiskolai tanárnő gyermekei) minden rábeszélésnek ellenállva tetőtől talpig hagyományos muzulmán öltözékben jártak iskolájukba, ahonnan végül tantestületi döntéssel kizárták őket.

Az ő konkrét esetükben sokan vélik, hogy egyszerűen öncélú, serdülőkori lázadásról volt szó, amelyben azonban a francia társadalomba való beilleszkedés időszerű és összetett problémája öltött testet.

Hozzászólások

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Az áldozatként bemutatott tárgyakat a templom papjai dobták ki.

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Úgy tűnik, a nyughelyekbe a bronzkori elit temetkezet.

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Megérkezett a Range Rover ötödik generációja, amely több mint 50 évnyi innovációból építkezve páratlan kifinomultságával, utolérhetetlen menet- és terepképességeivel, valamint lélegzetelállítóan modern stílusával mutat példát versenytársainak.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket