66 éve történt a nankingi tömegmészárlás

Mintegy 3000 személy jelenlétében emlékeztek meg szombaton a kelet-kínai Nankingban (Nanjing) a 66 évvel ezelőtti mészárlás kezdetéről, amelynek hat hete alatt a japán megszállók 300 ezer kínai katonát és civilt öltek meg.
Mint minden év december 13-án, ezúttal is felzúgtak és 33 percen át szóltak a város szirénái, jelezve az emlékünnepség kezdetét az Emlékezés Múzeuma előtt. A ceremónián jelen voltak a mészárlás túlélői, valamint a város és Csiangszu (Jiangsu) tartomány civil és katonai elöljárói is. A híradások szerint ott volt körülbelül 200 “külföldi pacifista és baráti személyiség”, köztük japán társadalmi és szakszervezetek tagjai.
Megemlékezéseket tartottak tíznél több más helyszínen is, ahol a japán hódító hadsereg atrocitásokat követett el. Nanking 1937 végén és 1938 elején nagyszámú menekültet és sebesült katonát fogadott be, akiket a bevonuló japánok leöldöstek. Kínai források szerint a japán katonák mintegy 20 ezer nőt megerőszakoltak. A japán császári hadsereg 66 éve elkövetett bűntettei máig rányomják bélyegüket a két ország kapcsolatára.