Hétfőn kezdődik a Sorstalanság forgatása

A Sorstalanság című film forgatása hétfőn kezdődik Budapesten. Az első héten három napig külső térben, ugyanennyi ideig belső, úgynevezett műtermi környezetben dolgoznak - közölte a produkció sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre regényéből, Koltai Lajos operatőr rendezésében készülő film a magyar Magic Média, az angol Renegade Film és a német Euroarts koprodukciójában jön létre – ismertették.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a film gyártását a Shoá Alapítvány és az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages is támogatja. A Sorstalanság 2, 5 milliárd forintból készül el, ebből 920 millió forintot a magyar költségvetésből, a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül kap a produkció.
A film forgatókönyvét, a regény alapján, Kertész Imre írta. Az alkotást a korábban Oscar-díjra jelölt operatőr, Koltai Lajos rendezi, első rendezői munkájaként. A film operatőre Pados Gyula, a zenét a világhírű olasz zeneszerző, a filmzene megújítójaként is emlegetett Ennio Morricone szerezte. A díszlettervek Lázár Tibor, a jelmeztervek Szakács Györgyi munkái.
A főszereplő nevét a gyermek és a család nyugalma érdekében egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni. A Sorstalanság főbb szerepeit Haumann Péter, Bán János, Dimény Áron, Rajhona Ádám, Schell Judit alakítja, s összesen száznál több művész kapott szerepet a készülő filmben. A forgatás március végén fejeződik be, a premiert várhatóan egy esztendő múlva, 2004 decemberében tartják.