Kristóf, Jakab2021. július 25., vasárnap
Kultúra

Újabb három évig Mindentudás Egyeteme

National Geographic Magyarország

Tematikus rendszerben folytatódik a jövő év februárjától a Mindentudás Egyeteme - közölték a szervezők hétfőn Budapesten.

Az eredetileg tervezett három szemeszter a jövő heti, immár 57. előadással véget ér, az alapítók azonban úgy döntöttek, folytatják a sorozatot – mondta Sallai László, a Matáv igazgatója és projektvezetője újságírók előtt. Mint hozzátette, az elhatározás további három évre szól.

A karácsonyi, Megszületett a szeretet című kettős előadást Gáncs Péter evangélikus és Szabó István református püspök tartja.

A Mindentudás Egyeteme kiemelten közhasznú társasági formában működik a továbbiakban. A jövőben sem támogatják reklámok megjelenését, számítanak azonban kormányzati szervek és alapítványok, így például a kulturális minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alapprogram segítségére.

Az előadások eddigi kaleidoszkópszerű rendszerét tematikus szerveződés váltja fel – közölte Fábri György, a Magyar Tudományos Akadémia projektvezetője, hozzátéve, az előadások felépítése – 45 perces időtartam, majd kérdések – változatlan marad. A jövőbeni, több előadást felölelő nagyobb témák közül példaként említette a régió, nemzet, valamint a férfi és nő kérdéskörét.

Tájékoztatása szerint a jövő évi előadásokon szó lesz egyebek mellett a Kárpát-medence flórájáról és faunájáról, a növények szexuális életéről, a pénzcsinálás fizikájáról, valamint az űrkutatás és a földtan összefüggéseiről. Az Akadémia képviselője a február 6-án induló tavaszi szemeszter előadói közül kiemelte többek között Lámfalussy Sándor közgazdászt és Heller Ágnes filozófust.

Jövő ősszel szó lesz a globalitás témaköréről, továbbá az iszlámról, a népvándorlásról, az építészetről, az urbanisztikáról, majd a későbbiekben várhatóan a katonai felderítésről is. A szervezők szóltak arról, hogy a Mindentudás Egyetemének nincs elkülönült közönsége: bár az előadásokon sok a fiatal, a televíziós nézettség a 45-50 évnél idősebbek körében a legnagyobb.

Hozzászólások

Mi volt a tollundi ember utolsó vacsorája?

Mi volt a tollundi ember utolsó vacsorája?

A tollundi ember teste egy dán tőzeglápban mumufikálódott állapotban őrződött meg, s most az emésztőrendszerének tartalmát vizsgálták meg.

Különleges anyagból készültek a tokiói olimpiai érmek

Különleges anyagból készültek a tokiói olimpiai érmek

Az egy évvel elhalasztott olimpia és paralimpia győztesei számára összesen 5000 érmet gyártottak le.

Magyar siker a mobiltelefonos nemzetközi fotóversenyen

Magyar siker a mobiltelefonos nemzetközi fotóversenyen

2021 iPhone Photography Awards idei nagydíját Kerekes István nyerte el.

Szeged középkori városmagja került elő egy feltáráson

Szeged középkori városmagja került elő egy feltáráson

Szeged középkori városmagjának egy részletét tárják fel a Móra Ferenc Múzeum régészei egy belvárosi műemlék-rekonstrukción és ásatáson.

Sok angliai fiatal került kórházba táplálkozási zavarok miatt

Sok angliai fiatal került kórházba táplálkozási zavarok miatt

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint az elmúlt évben 3200 húsz év alatti fiatal került kórházba valamilyen táplálkozási rendellenesség miatt, ez a szám majdnem 50 százalékkal magasabb, mint a 2019-2020-as időszakban tapasztalt - olvasható a BBC News honlapján, melyet az MTI tett közzé.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket