Alfonz, Zenóbia2020. október 30., péntek
Kultúra

Hamarosan kitörhet az influenzajárvány

National Geographic Magyarország

Nem zárható ki, hogy hamarosan kitör az influenzajárvány Magyarországon, ám a szakemberek mindent megtesznek kialakulása megakadályozásáért - közölte az MTI-vel a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója szerdán.

Az influenza elleni védekezésül a védőoltást, a vitamindús táplálkozást ajánlják a szakemberek, illetve azt, hogy akinek felső légúti hurutos panaszai vannak, maradjon otthon – mondta el Melles Márta.

Hosszú évek hazai tapasztalatai szerint a járvány a január-februári időszakban alakul ki, ám iskolai szünet idején, mivel a gyerekek nincsenek közösségben, kevés a valószínűsége az influenza kitörésének – mutatott rá a főigazgató.

Influenzajárvány esetén mindig a gyerekek betegszenek meg először, hiszen az ő védettségük a legalacsonyabb az új kórokozó ellen, náluk a legkisebb az esélye annak, hogy hasonló vírussal már találkoztak.

A védőoltás, amelyet krónikus betegek, idősek ingyenesen, mások 50 százalékos tb-támogatással, néhány száz forintért vehetnek igénybe, kisgyermekeknek is beadható, erről a háziorvos ad tájékoztatást – mondta a főigazgató.

Az Európa-szerte járványt okozó vírus szoros hasonlóságot mutat az oltóanyagban lévő komponenssel, ezért gondolják, hogy az oltás megfelelő védelmet biztosít. A védőoltás nyomán a szervezet hét-tíz nap alatt alakítja ki ellenállását a vírussal szemben, ennyi idő kell a védőhatás kialakulásához.

Melles Márta elmondta: a hazai helyzetre nézve nincs közvetlen jelentősége annak, hogy a környező országokban sok helyen influenzajárvány van. Az országos figyelőszolgálatban működő orvosok 60-80 körzetből küldenek rendszeresen mintát az influenzaszerű megbetegedésekről a központnak, ezek között eddig három alkalommal mutatták ki a B vírust, A-t még nem találtak, azonban más, felső légúti megbetegedést kiváltó kórokozókat nagy számban igazoltak – tájékoztatott a főigazgató.

Hozzászólások

Őskori sziklavéseteket találtak Spanyolországban

Őskori sziklavéseteket találtak Spanyolországban

A felfedezés arról árulkodik, hogy az őskori gravetti kultúra a véltnél több helyen volt jelen.

A szegények orvosa volt

A szegények orvosa volt

1870. október 28-án született Dunakilitin Boldog Batthyány-Strattmann László európai hírű szemész, a „szegények orvosa", aki azokat gyógyította, akiket mások már nem.

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

A faragványokat egy építkezést megelőző feltárás során találták meg Angliában.

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

A mai Guatemala területén fekvő Tikal ivóvize rendkívül tiszta volt.

Lámamúmiákat találtak Peruban

Lámamúmiákat találtak Peruban

Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket