Tódor, Rómeó, Richárd2023. február 07., kedd
Kultúra

Az élő állatok hosszú időtartamú szállítása ellen tiltakoznak az állatvédők

National Geographic Magyarország

Az élő állatok hosszú távú szállítása ellen tiltakozik a Fauna Egyesület csütörtökön Budapesten, a szervezők délben levelet adnak át az Európai Unió soros elnökségét betöltő Írország budapesti nagykövetségének.

A szervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye tudatja: a Fauna Egyesület így csatlakozik az ír gazdasági állatvédő szervezet szintén csütörtökre szervezett tüntetéséhez, amelyhez további 45 csoport csatlakozott, ők tiltakozásukkal saját országukban keresik fel az ír követség épületét.

A Fauna Egyesület petíciójában arra kéri az ír elnökség alatt az EU Mezőgazdasági Tanácsának elnöki tisztségét betöltő ír mezőgazdasági minisztert, hogy támogassa az állatvédők követelését: az új állatszállítási szabályozásban vezessék be a legfeljebb nyolcórás szállítási tilalmat a levágásra és hízlalásra szállított állatok esetében.

Sem a létező, sem a tervezett szabályozás nem fogalmaz meg hasonló korlátozást, a szállítás-pihentetés ciklusának korlátlan ismétlődését hagyja jóvá – emlékeztet a közlemény.

A dokumentum felidézi az ír gazdasági állatvédő szervezet, a CIWF-Írország vezetőjét, Mary-Anne Bartlett-et, aki szerint “a hosszú távú élőállat-szállítás szenvedéssel jár, arról nem is beszélve, hogy amióta a hús is szállítható, idejétmúlt és szükségtelen gyakorlat”.

A közlés szerint évente mintegy hárommillió állatot – szarvasmarhát, bárányt, disznót és lovat – szállítanak élve gyakran több ezer kilométer távolságra egész Európán keresztül.

Az utazások puszta hossza stresszt okoz az állatoknak, amelyek szenvednek a nagy hőségben a vízvesztéstől, néhány közülük elpusztul, megsérül és elcsigázott lesz. Az Európai Bizottság vizsgálatai szerint a sofőrök rendszerint nem állnak meg pihentetni az állatokat, ahogyan a törvény pedig megkövetelné.

Több ezer éves nyelvet sikerült megfejteni

Több ezer éves nyelvet sikerült megfejteni

Két ősi, Irakban felfedezett agyagtáblát elemezve sikerült megismerni az amorita egyik típusát.

Ókori egyiptomi csata helyszínére bukkantak

Ókori egyiptomi csata helyszínére bukkantak

A Ptolemaida-dinasztia elleni felkelés története régóta ismert, most megtalálták a lázadás egyik csatáját.

Ősi lándzsahegyet találtak egy masztodon bordájában

Ősi lándzsahegyet találtak egy masztodon bordájában

A különleges lelet a legkorábbi csonthegy, amelyet az amerikai földrészen felfedeztek.

Rákóczi híres brigadérosa

Rákóczi híres brigadérosa

Parancsnoki tehetsége és kitartása tette a legnagyobb brigadérossá. Béri Balog Ádám élete a sikeres harcokról szólt, mégis egy szerencsétlen cselszövés áldozata lett.

Ősi elefántvadászatok nyomaira bukkantak

Ősi elefántvadászatok nyomaira bukkantak

Úgy tűnik, a neandervölgyiek nagy csoportokban éltek, ha ilyen nagy prédákra is vadásztak.

National Geographic 2023. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

12 990 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket