Szervác, Imola, Imelda2021. május 13., csütörtök
Kultúra

Jan Palach halála

National Geographic Magyarország

Harmincöt évvel ezelőtt, 1969. január 16-án, egy cseh egyetemista kisétált Prága főterére és az ország védőszentje szobránál felgyújtotta magát. Jan Palach így tiltakozott a szovjet csapatok bevonulása és a kommunista diktatúra ellen. Tettét még két magyar fiatal követte.

1968-ban Csehszlovákia politikai vezetőiben is tudatosult a politikai és gazdasági reformok szükségessége, a kommunista párt egységesen kiállt Alexander Dubèek mellett, aki késznek mutatkozott a változtatások végrehajtására. Az „emberarcú” szocializmus elvetette a diktatúrát, engedélyezte a politikai pártok létrejöttét, elválasztotta a párt és az állam vezetését, illetve elutasította az állam kizárólagos ellenőrzését a társadalmi javak felett. Az ország kül- és katonapolitikájában azonban elfogadták volna a moszkvai irányítást. A Kreml ura, Brezsnyev azonban elfogadhatatlannak tartott bármilyen különutas politikát, már 1968 márciusában kidolgoztatta Csehszlovákia lerohanásának tervét, végrehajtására azonban csak augusztus 20-21-én került sor az NDK, Lengyelország, Magyarország és Bulgária „testvéri” csapataival kiegészülve. Prágában azonban nem sikerült behívást legitimáló „forradalmi kormányt” létrehozni, az erre kiszemelt Bilák–Indra–Kolder-csoport túlságosan gyenge volt Dubèekék elmozdítására, így a reformistákat csak fél év alatt sikerült félreállítani.

Az első máglya

Dubèek szisztematikus háttérbeszorítása és az orosz csapatok jelenlétének legitimálása után Jan Palach, filozófia szakos egyetemista, végső elkeseredésében a Vencel téren elevenen elégette magát. Cselekedetét politikai tiltakozásnak szánta. A halálát követő sokk különös reakciót váltott ki: „A temetési menetet Prága utcáin óriási tömeg kísérte. Nem voltak politikai beszédek. Az emberek vallásos tisztelettel fogadták Palach halálát. Számukra egy ártatlan lény archaikus áldozata volt ez az emberek bűneiért.” (Jindrich Chalupecky)
Az ekkor ülésező cseh Központ Bizottság éppen a Szovjetuniónak való teljes behódolást szövegezte, mikor értesültek a tragédiáról, Helena Ra¹kova felállt és szégyenét fejezte ki a bizottság munkája miatt, ám a bűnbánó tagot a sztálinisták „leugatták” – írja Zdenìk Mlynáø.

A láng tovább ég

Négy nappal később Bauer Sándor, 17 éves diák követte Palach példáját. Búcsúlevelet hátrahagyva kisétált a budapesti Nemzeti Múzeum kertjébe, ahol a testére csavart nemzeti lobogót öntötte le benzinnel, majd felgyújtotta magát. Tudatosan vállalta a mártírszerepet, ahogy levelében írta: „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek.”

Moyses Márton cselekedetének indítéka korábbról datálódik, a fiatal erdélyi költőt még 1956 forradalma érintette meg. Tizenöt évesen, negyedmagával indult útnak ’56 októberében, hogy harcoljon a magyar szabadságért, ám a zöldhatáron elfogták, és vizsgálati fogságba került. Családjától elszakítva Marosvásárhelyre került, itt folytatta tanulmányait 1960-ig, amikor a román titkosrendőrség, a Securitate elfogta és megkínozta. Moyses végső kétségbeesésében saját nyelvét vágta le, nehogy mások ellen valljon. A bíróság hét évi börtönre ítélte. Szabadulása után emberi roncsként távozott kényszerlakhelyére, Nagyajtára. Már nem tudjuk mi volt az utolsó mozzanat, ami öngyilkosságra késztette, csak a tényeket ismerjük: 1970. február 13-án, a brassói kommunista pártház előtt felgyújtotta magát. A közelben tartózkodó Securitate tagjai rávetették magukat, ezért nem halt meg azonnal, élete utolsó három napjában viszont az orvosi kezelést megtagadták tőle.

Mindhárom fiatal a szörnyű halált választotta az elnyomás elleni tiltakozásul, emlékezzünk meg róluk Dan Culcer román költő szavaival:

MÁGLYA-FOHÁSZ

Jan Palach-nak

E négy fal között
csukott szájjal mozdulatlanul
valaki hiszi győzni fog
senki nem lehet egyedül
e négy fal között
kegyetlenül és végeérhetetlen.
Holnap ki menekülne így
Az ifjú istenség halott s mert
rajtunk senki nem segít
hasztalan égetjük el
szent hamvainkat az utca kövén.

Culcer 1941-ben született Romániában. 1963-ban elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai bölcsészkarát, majd 1971-ben a marosvásárhelyi “Vatra” irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Fordított magyar nyelvből is. 1987-től politikai menekültként Párizsban élt, 1996-ban nyerte el a francia állampolgárságot.

Hozzászólások

Ez volt az ókor leghosszabb vízvezetéke

Ez volt az ókor leghosszabb vízvezetéke

A Konstantinápolyt ellátó, egykor 426 kilométer hosszú, vízvezetéket a Római Birodalom utolsó időszakában építették. De vajon miként tudták karbantartani?

Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

Szent Amphibalus szentélyét 2019-ben, a járványt megelőzően kezdték el felújítani.

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Noha a civilizációt nagyon különböző anyagi kultúrájú népek alkották, genetikailag egységes volt.

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

A groteszk arcot formáló tárgyat szándékosan helyezték el egy épület alapzatában 1900 éve.

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

A HMS Urge 1942 áprilisában tűnt el Málta közelében, utóbb egy összeesküvés-elmélet is kialakult a sorsát illetően.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket