275 éve született Lessing

Lessing a felvilágosodás korának egyik legkiválóbb képviselője volt Németországban, a német irodalomban. Nem érte meg a francia forradalmat, így nem csalódhatott eszméiben. Hatottak rá a francia filozófusok, az Enciklopédisták, a német színjátszást azonban igyekezett megóvni a francia drámák utánzásától. Lessing irodalmi példaképe ugyanis az angol William Shakespeare volt. (A brit drámaíróról Hamburgi dramaturgia című művében szól Lessing.)

Lessing új esztétikai és etikai értékrendet állított fel, amelyet polgári, filozofikus drámái (Emilia Galotti, Bölcs Náthán) is illusztráltak – írja róla a Larousse Enciklopédia. Elméleti írásai közül kiemelkedő a Laokoon, vagy a festészet és költészet határairól című, 1766-ban született értekezés, valamint Az emberi nem neveléséről szóló 1780-as munka. Ignotus kiemeli róla, hogy ő írta az első német nemzeti drámát.

Élete

Lessing 1729-ben született Kamenzben. Ebben a Németország keleti felébe eső helységben volt édesapja lelkipásztor. Ide járt iskolába is, legalábbis kezdetben az ifjú Gotthold Ephraim. A városi iskolai oktatás után a fejedelmi oktatási intézménybe került Meissenbe, ahol 1741 és 1746 között tanult. Ezután orvostudományt hallgatott (1746-1748), majd a teológiára váltott át Lipcsében.

Később „szabadúszó” íróként dolgozott Berlinben, ahol több újságnak is szerzett cikkeket. Több színházi csoporthoz is kapcsolatot teremtett, és ezeknek írta első darabjait. Minthogy azonban folyamatosan pénzzavarral küszködött, 1760 és 1765 között elfogadta Tauentzien tábornok ajánlatát, és titkári állást vállalt Breslauban (a mai Wroclawban, magyarul egyébként Boroszlónak is szokták nevezni ezt a várost).

1767-ben Lessing dramaturgi és kritikusi állást kapott a Német Nemzeti Színháztól Hamburgban. 1770-től Wolfenbüttelben tölt be könyvtárosi pozíciót. 1781-ben hunyt el Braunschweigben.

Lessing megítélése

Lessingről így írt a Nyugatban a magyar kritikus, Ignotus: “kitünő nevelő írók számára s jelentősége is az, hogy nemzedékről nemzedékre hat az írókra, kik újra meg újra gyönyörködnek benne. Ez a különös az ő esetében: amily világos, sőt népszerű, mégis csak írók számára való író, – ami benne legerősebb és legértékesebb, az a nagyközönséget hűvösen hagyja.”

Ignotus mindehhez hozzáteszi azonban: “Lessing olyan erős egyéniség, olyan igézetes charakter és kiválasztott elme s írásai – az avultabbak s költészetre gyengébbek is – úgy át vannak itatva személyével, hogy aki csak valamit olvasott tőle, annak mindenkorra szájaíze marad róla s ez öntudatlan benne dolgozik érzésében, látásában, ítéletében. Valahogy úgy, mintha elevenen találkozott volna Gotthold Ephraim Lessinggel, mintha kis gymnasista korában ez a Lessing egy fél- vagy negyedévig mint supplens lett volna tanára. Azóta elmult a gymnasium, egy egyetem, az ember előtt elvonultak tanárok, professorok s feje fölött elvonult az élet, de erre az emberre, a tekintete mosolyára, a könnyed kedvességre, ahogy a kathedrán mozgott, a meleg jóságra, ahogy a fiúkat egyenkint féken tartotta, holta napjáig emlékszik. A németek sohasem fogják elfelejteni Lessinget, emlékét mindig szeretni fogják.”