Sára, Márta, Márió2021. január 19., kedd
Kultúra

Meggyilkolták a volt chilei elnököt?

National Geographic Magyarország

Eduardo Frei, az 1982 elején elhunyt volt chilei elnök gyermekei arra gyanakszanak, hogy apjukat meggyilkolták, és felszólították a hadsereget, hogy bocsásson rendelkezésükre minden adatot az apjuk meggyilkolásában esetleg közreműködő harmadik személyekről, többek között a DINA rettegett titkosszolgálat ügynökéről, Eugenio Berriosról.

Egy kedd esti tévéműsorban a gyanús körülmények között elhunyt hajdani elnök lánya, Carmen Frei kérte Juan Emilio Cheyre hadseregparancsnokot, hogy az igazság kiderítése céljából szolgáltasson ki minden, a hadsereg birtokában lévő dokumentumot apja “és sokan mások” haláláról.

A hadsereg előző parancsnoka, Ricardo Izurieta 2000 októberében még azt állította, hogy a hadsereg levéltárában nem létezik semmiféle okmány Eduardo Frei halálára vonatkozóan. A volt elnök egy másik gyermeke, Eduardo Frei Ruiz Tagle, aki 1994 és 2000 között ugyancsak államfő volt Chilében, ugyanakkor közölte, hogy a család az elmúlt években sok információt összegyűjtött, és azt átadták a vizsgálóbírónak. A néhai elnök hozzátartozói úgy érzik, hogy nem kapták meg a szükséges együttműködést a hadsereg részéről.

Eduardo Frei 1964 és 1970 között, az Allende-korszakot megelőzően volt a dél-amerikai ország elnöke. Halálát hivatalosan egy rutinszerű sérvműtét szokatlan szövődménye okozta. Egy leszerelt katona, a Pinochet elnyomó apparátusához tartozó Andrés Valenzuela azonban tavaly októberben azt állította, hogy a Pinochet elleni egységfront összekovácsolásán munkálkodó kereszténydemokrata politikust szándékosan fertőzték meg a kórházban. A légierő volt őrvezetője szerint egyik bajtársának felesége ápolónőként látta, amint egy orvos megfertőzte Frei műtéti sebét.

Eugenio Berrios volt titkosszolgálati ügynököt, aki biokémikus volt, és a gyilkos szarin gáz feltalálójának számít, a 90-es években titokban vitték ki Chiléből, és ugyanannak a Pinochet-féle titkosszolgálatnak, a DINA-nak az emberei ölték meg Uruguayban, amelynek korábban ő is dolgozott. Holttestét 1995. április 13-án találták meg egy uruguayi strandon.

Berrios dolgozott a CIA chilei rezidensének, Michael Townleynek és köze volt a Bernardo Leighton volt chilei alelnök elleni 1975-ös római merénylethez is.

Hozzászólások

A turizmus hiánya nehézségeket okoz Peruban

A turizmus hiánya nehézségeket okoz Peruban

A világjárvány világszerte veszélyes helyzetbe hozta az idegenforgalmat, a probléma Peruban azonban különösen súlyos.

Felmenőink szívósságáról árulkodik az emberiség bölcsője

Felmenőink szívósságáról árulkodik az emberiség bölcsője

A mai Tanzánia területén található, örökségvédelmi helyszínnek számító Olduvai-szurdok az emberiség egyik bölcsője.

Megtalálták a legősibb rajzot, amely állatról készült

Megtalálták a legősibb rajzot, amely állatról készült

A különleges alkotás Celebesz egyik eldugott barlangjában található.

Kik lehettek Kína legkorábbi lakói?

Kik lehettek Kína legkorábbi lakói?

Az 1970-es években ősi fogakra bukkantak Kína déli részén, úgy tűnik, a maradványok nem a Homo erectushoz köthetőek.

Lopott műkincsek tömegét szerezték vissza Izraelben

Lopott műkincsek tömegét szerezték vissza Izraelben

A leletek nemcsak Izraelből származnak, még dél-amerikai kincsek is megtalálhatóak a tárgyak között.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket