Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Kétségessé vált a hétvégi Nemzetközi Kutyakiállítás

National Geographic Magyarország

Kétségessé vált, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) megrendezheti-e a hét végén a nemzetközi kutyakiállítást, mert a Hungexpo területére tervezett rendezvényt a területileg illetékes X. kerületi önkormányzat betiltotta.

Nagy István, a MEOE elnöke elmondta, hogy a közigazgatási hivatalnál fellebbeztek a döntés ellen, azt nem tartják jogszerűnek. Álláspontjuk szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) érte el a helyi önkormányzatnál ezt a döntést, mert a tárca már évek óta az egyesület ellehetetlenítésére törekszik. A szakminisztérium azt sem veszi figyelembe, hogy az ebtenyésztők világszövetsége, az FCI a támadások, a sorozatos lejáratások ellenére a MEOE-t tartja a magyar kutyások képviselőjének.

“Ha a tárca mesterkedése nyomán a hétvégén nem sikerül megrendezni a kiállítást, s az egész világról hiába jönnek ide a kutyatenyésztők, kutyatartók – ez nemzetközi botrány lesz” – hangsúlyozta az egyesületi elnök. Akácz Béla, az FVM miniszteri főtanácsadója az MTI-nek úgy fogalmazott: “Nagy István bevett szokása szerint a minisztériumra kívánja hárítani a felelősséget olyasmiért, amihez a minisztériumnak semmi köze”. Az FVM-nek nincs ráhatása az önkormányzati döntésekre. A kerületi önkormányzat döntése kizárólag a jogszabályokon alapul, a hiányzó engedélyekre hivatkozik – mutatott rá a főtanácsadó.

A 64/1998-as FVM rendelet kimondja, hogy kutyakiállítást, ahol tenyésztési eredmények minősítése is folyik, csak az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, valamint az erre feljogosított országos ebtenyésztői szervezet engedélyével lehet rendezni. Ezt a feljogosítást a rendelet hatálybalépését követően a Magyar Ebtenyésztők Szervezeteinek Szövetsége (MESZSZ) nyerte el pályázat alapján. Ezek az engedélyek hiányoznak a kiállításhoz.

“Nagy István pontosan tudja, hogy a MEOE minősítést adó kiállításokat nem rendezhet, tehát a kerületi önkormányzat jogszerűen döntött. Ha a kiállítás elmarad, azt a MEOE magának köszönheti, és annak konzekvenciáit is magának kell viselnie” – mondta. A civil szervezetekről szóló törvény – hangsúlyozta Akácz Béla – kimondja: az egyesület önállósága addig terjed, ameddig tevékenysége nem tartozik más jogszabály alá. A minősítést adó kutyakiállításokra, az állatok minősítésére, a törzskönyvezésére, a származási bizonyítványának kiadására viszont vonatkozik egy másik jogszabály, nevezetesen a 64/1998-as FVM-rendelet – mutatott rá a miniszteri főtanácsadó.

Amennyiben tehát az egyesület nem tartja be ezt a miniszteri rendeletet, akkor a civil szervezetekről szóló törvényt is sérti. Ezt a törvénysértést folytatta a MEOE évek óta a kiállítások rendezésével, a törzskönyvek kiadásával. Akácz Béla elmondta: a nemzetközi szövetség, az FCI, bár a magyar jogszabályokból adódó kötelezettségekre, a pályáztatás eredményére többször is felhívta a figyelmét az FVM, nem volt hajlandó reagálni. Továbbra is a MEOE-t tartotta a magyar ebtenyésztők képviselőjének.

Akácz Béla szerint ez lehetetlen állapot, s ezt többször kifejezték az FCI-nek. Legutóbb azt is tolmácsolták az FCI vezetőinek, hogy az FVM nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben. Akácz Béla elmondta: a kutyafajták szerinti mintegy 90 fajtaszervezetből csak mintegy 20 szervezet lépett be annak megalakulásakor a MESZSZ-be, de a jelenlegi helyzet miatt a többiek is folyamatosan lépnek ki a MEOE-ból. Amennyiben sikerül elérni, hogy az MESZSZ-t felvegyék a nemzetközi szövetségbe, s a nemzetközi pecsét is átkerül hozzájuk, akkor Akácz Béla szerint a többi szervezet azonnal átlép a MESZSZ-be.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket