Petra, Örs2022. október 02., vasárnap
Kultúra

59 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor

National Geographic Magyarország

A dél-lengyelországi Oswiecimben (Auschwitz) és Brzezinkában (Birkenau) kedden, az áldozatok emléknapján ünnepélyesen megemlékeztek az egykori auschwitz-birkenaui hitlerista halál- és munkatábor felszabadulásának 59. évfordulójáról.

A birkenaui volt koncentrációs tábor áldozatainak emlékművénél mintegy 400-an rótták le kegyeletüket, köztük volt foglyok, családtagjaik, illetve az áldozatok több hozzátartozója. Walter Rothschild berlini rabbi elmondta a kaddist, a zsidó gyászimát. Józef Matynia volt auschwitzi fogoly (10970-es szám) a “csodával határos módon megmenekült és a kevés számú még élő volt fogoly nevében” arra szólította fel Európa és a világ kormányait, hogy ne engedjenek meg újabb háborúkat a földön. “Ha elutasítjuk a háborút, megmarad a béke. Ha elutasítjuk az ellenségeskedést, megmarad a barátság. Ha elutasítjuk a gyűlöletet, megmarad a szeretet. Legyen az itt kiontott vér a jó forrása az emberek között” – mondta.

Legalább 1, 1 millión haltak meg

Az auschwitzi tábort az 1. ukrán fronthoz tartozó 100. lvovi gyalogos hadosztály szabadította fel. A harcokban 231 szovjet katona áldozta életét. Az 1940-ben létesített tábor három részből állt: az úgynevezett törzstáborból (Auschwitz I.), az 1942-től működő birkenaui táborból (Auschwitz II.) és az ezekhez csatlakozó mintegy 40 altáborból (Aussenlager), melyek közül a legnagyobb Monowicéban (Monowitz) működött.

Franciszek Piper, az auschwitzi múzeum történésze szerint 1940-45 között legkevesebb 1, 3 millió embert hurcoltak ide, túlnyomórészt zsidókat egész Európából (1, 1 millió), továbbá 150 ezer lengyelt, 23 ezer cigányt, 15 ezer szovjet hadifoglyot és mintegy 25 ezer más nemzetiségű foglyot. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1, 1 millió volt. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük 350-400 ezer magyar zsidó), 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű személy.

Nemzetközi emberi jogi központ épülne Auschwitzban

Az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 59. évfordulóján, Andrzej Zoll, az állampolgári jogok szóvivője és Janusz Sepiol kis-lengyelországi vajda megállapodást írt alá egy nemzetközi emberi jogi központ létrehozásáról a vajdaság területén fekvő Oswiecimben (az egykori Auschwitzban).

Az elgondolás szerint a központ keretében létrehoznák a Humanista Főiskolát, az Emberi Jogok Akadémiáját és a Nemzetek Megbékélési Parkját. A Humanista Főiskolán három – filológiai, történelmi és vezetéstudományi – kar működne. Az Emberi Jogok Akadémiája a krakkói Jagelló Egyetemhez tartozna, és posztgraduális tanulmányokra nyújtana lehetőséget az emberi jogok védelmének témájában, többek között a szovjet utódállamokból érkező hallgatók számára. Zoll professzor hangsúlyozta, hogy zsidó szervezetek részéről semmiféle ellenvetés nem merült fel az elgondolással szemben.

Hozzászólások

Egy úszó vár maradványaira bukkantak

Egy úszó vár maradványaira bukkantak

Az erődszerű hajó roncsát az 1970-es években találták meg, de még most is zajlanak a feltárások.

Korhadó padló buktatta le a nácik ellenségeit

Korhadó padló buktatta le a nácik ellenségeit

A norvégiai Bergen egyik legfőbb nevezetessége a Bryggen. A régi, fából épült városrész középkori eredetű, de modern történelme is igen izgalmas.

Egy Pompejinél kétezer évvel ősibb települést is betemetett a Vezúv

Egy Pompejinél kétezer évvel ősibb települést is betemetett a Vezúv

Afragola vizsgálata Pompejihez hasonlóan nagyban hozzájárulhat a korabeli mindennapok megismeréséhez.

Ősi templomokra bukkantak egy indiai erdőben

Ősi templomokra bukkantak egy indiai erdőben

Az érintett régióban 1938-ban folytattak utoljára átfogó régészeti vizsgálatot.

Ősi obszidiánbányákra bukkantak Mexikóban

Ősi obszidiánbányákra bukkantak Mexikóban

A lelőhelyekről az anyagot Teotihuacanba, Latin-Amerika egyik legjelentősebb ősi városába szállították.

National Geographic 2022. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket