Gellért, Gerda, Mercédesz2021. szeptember 24., péntek
Kultúra

Szamizdat kiállítás nyílik a Millenárison

National Geographic Magyarország

Szamizdat címmel a közép- és kelet-európai kommunista diktatúrákban létrejött alternatív kultúrákat mutatja be az a kiállítás, amelyet Joschka Fischer német külügyminiszter fog megnyitni a budapesti Millenáris Parkban.

A tárlat – Berlin, Prága és Brüsszel után – hétfőtől lesz látható a magyar fővárosban. A Brémai Egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete, a Millenáris Kht. és az Európai Kulturális Alapítvány együttműködésében hatszázat állítanak ki a volt szocialista országok illegalitásban működött irodalmi és művészeti életének, polgárjogi és társadalmi mozgalmainak dokumentumaiból.

A három hónapig nyitva tartó magyarországi tárlat egyedisége, hogy első ízben mutatja be az alternatív kultúrák zenei részét, a látogatók például magyar és kelet-európai rockzenei összeállításokat hallgathatnak majd – tájékoztatott Rajk László, a látványterv készítője, aki maga is tevékenyen részt vett az alternatív kezdeményezésekben. A kiállításon nagy szerepet kap a képzőművészet is, hiszen a szamizdat nem egyszerűen nyomtatott, sokszorosított anyagokat, hanem irodalmat és képzőművészetet is jelentett.

Ugyancsak a budapesti tárlat foglalkozik elsőként az úgynevezett tamizdattal (az orosz tam – ott, távol jelentésű – szóból eredő kifejezés azokat a Nyugaton nyomtatott műveket jelölte, melyeket a szocialista táborban való terjesztésre szántak). A tematikus tárlat a többi között bemutatja a szamizdat kezdeteit Oroszországban az 50-es években, a szamizdat által teremtett független nyilvánosságot, valamint sajátos technikáit és módszereit.

A kiállítás ingyenesen látogatható kísérőprogramjai között, részben a 80-as évek eleji hétfői szabadegyetemek felidézésére előadások hangoznak el. Haraszti Miklós például a magyar szamizdat két évtizedéről, Bence György, a totalitarizmus-elméletekről fog értekezni. A kiállításhoz és az előadásokhoz illeszkedve kerekasztal-beszélgetéseket és filmvetítéseket tartanak. A szombati vetítéseken látható lesz például Andrzej Wajda: A vasember, Magyar Dezső: Agitátorok vagy az éppen Budapesten színdarabot rendező Jirí Menzel: Pacsirták cérnaszálon című alkotása.

A kiállításon – amelynek anyagát a Brémai Egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete 150 ezres szamizdat gyűjteményéből válogatták – egyebek mellett gépelt, kéziratos könyvek, plakátok, röplapok, fotók, festmények és szobrok láthatók.

A hétfői megnyitón beszédet mond Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, a kiállítás fővédnöke és Magyar Bálint oktatási miniszter is, akik ugyancsak ismert másként gondolkodók voltak.

Hozzászólások

A túl kapzsi ipar okozhatta az ókori város bukását

A túl kapzsi ipar okozhatta az ókori város bukását

Az egykori karthágói Zita a pun háborúk után római fennhatóság alá került, a fejlődés azonban elhozta a város hanyatlását.

A vértanú bencés szerzetes haláláról legendák élnek

A vértanú bencés szerzetes haláláról legendák élnek

Haláláról legenda mesél, az időpontja valószínűleg augusztus 29-e, Szent Gellért ünnepnapja azonban szeptember 24.

Kolostor, amely a bolgár történelem egyik szimbóluma

Kolostor, amely a bolgár történelem egyik szimbóluma

A Rilai kolostor nem véletlenül vált szent hellyé, ahová a helyiek életükben legalább egyszer elzarándokolnak.

107 éves a világ legidősebb egypetéjű ikerpárja

107 éves a világ legidősebb egypetéjű ikerpárja

A japán testvérek 1913-ban születtek.

Egy vaskori törzsfőnök kincsére bukkanhattak

Egy vaskori törzsfőnök kincsére bukkanhattak

A leletegyüttes gazdagsága arról árulkodik, hogy egy előkelő személytől származik.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket